Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 4. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Komjáthy Miklós: A közös külügyminiszteri állás kialakulása és funkciója / 37–74. o.

- 37 ­TÖRTÉNETI ADATTÁR Komjáthy Miklós: A KÖZÖS KÜLÜGYMINISZTERI ÁLLÁS KIALAKULÁSA S FUNKCIÓJA XI. A kiegyezési törvény nem definiálta pozitiven a közös mi­nisztertanács hatáskörét, illetékességét. Most, miután láttuk, hogy az intézményiIkötas'nak L ezen a nagy negativumán csak a világháborús helyzet kényszerkörülményei tudtak ugy, ahogy változtatni, egyébként a dualizmus évtizedei alatt a politikai élet inkább kedvezett azok­nak az elképzeléseknek, amelyek Deák Ferencéket vezették a közös mi­nisztertanács megalkotásakor, meg kell vizsgálnunk a kereteket, ame­lyekbe I867 uj intézménye belenőtt, a feltételeket, amelyek között pozitiv intézkedések hiányában a szokásosság erejével mentek tovább a dolgok. Az osztrák császári minisztertanács I867. február 14-i ülé­sén, amely a készülő kiegyezés végső formáit volt hivatva megállapí­tani, a császári minisztérium tagjain kivül résztvettek, mint már mon­dottam, a prezumtiv magyar kormány mértékadó tagjai is. A császári mi­nisztertanács ekkor még nemcsak a tulajdonképpeni miniszterekből ál­lott, hanem a régi udvari hatóságok vezetőiből, a Hofstelle-k elnö­keiből. Ugy, mint az 4-8 óta, az abszolutizmus korának változó viszo­nyai között is, mindig is szokás volt. ./106/ A jegyzőkönyvek tanúsága szerint eredetileg csak a közös miniszterek lettek volna tagjai a közös minisztertanácsnak, 111. vet­tek volna részt annak eleinte igen sürün, később ritkábban tartott konferenciáin. :/107/ Korán felmerült azonban a szükség.e. annak, hogy a birodalom két féle kormányának tagjai közvetlenül, rövid utón lép­jenek érintkezésbe a közös minisztérium tagjaival, ill. később már

Next

/
Oldalképek
Tartalom