Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 1–2. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Hadházy Lajos: Hogyan került haza Szabolcs megye "elmenekített" levéltári anyaga / 150–155. o.

- 155 ­mét csak annyi hely volt, hogy az Íróasztalhoz tudtam menni. Mégis igaza van az 194-6 májusában tartott Törvényhatósági Bizottság ülésn­jegyzőkönyvének: "a hazaszállított anyag rendezése már közvetlenül a befejezés előtt áll". Júliusban befejeződött a legfontosabb anya­gok rendezése. Sokszor kellett megmászni az emeletnyi magasságú lét­rát, amig helyükre kerültek az anyakönyvek, hiszen minden darabért külön kellett lejönni. Sok késő éjszakai órát töltöttem el az ösz­szekuszált iratok rendezésével mostmár harmadik műszakban, mert a tanári munka mellett gondnokként irányítottam a Kálvineum interná­tusának rendbehozatalát is. A hazahozatalért óriási összegű adópengőt szavazott meg a me­gye. Nem fogadtam el. Emlékül a ládákból kértem hármat. Bizonyára a vállalkozás nehézségeit kívánták honorálni; a kárt három láda helyett ötöt adtak. Mind az ötöt megőriztem, hiszen életem egyik legnehezebb vállalkozására és egyik legszebb sikerére emlékeztetnek. Sokszor si­mogatták végig szeretettel szemeim a levéltár hazahozott minden da­rabját 194-9* májusáig, amig vezettem a levéltárat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom