Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 1–2. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Felhő Ibolya: A magyarországi városi levéltárak története / 115–150. o.

- 137 ­A selejtezés kérdésében a döntő változást, a fejlődés uj irá­nyát annak a felismerésnek az érvényesülése jelentette, hogy a levél­táraknak már az irattárakban folyó selejtezéseket figyelemmel kell kisérniük s igy meg kell akadályozniuk megőrzésbe érdemes iratoknak a levéltárba-kerülés előtti megsemmisítését. Ezt általánosságban elő­ször az 194-7.évi 21.t.c.23.§-a tette lehetővé, kimondván, hogy a fő­levéltárnok felügyel mindazoknak az iratoknak a kiselejtezésére, ame­lyeket a levéltár át fog venni. A gyakorlatban nem valósult meg e tör­vénycikk alapján a felügyelet, pedig éppen ebben az időben a papír­gyűjtés előmozdítása érdekében nagymértékű selejtezések folytak a mű­ködő szervek irattáraiban. Néhány év múlva azonban az 1950.évi 29.sz. törvényerejű rendelet 22. és 23. §-a, illetve a 185/1951. sz. minisz­tertanácsi rendelet alapján az illetékes szakminiszterek és az orszá­gos szervek vezetői a művelődésügyi miniszterrel egyetértésben rész­letes utasításokban szabályozták a selejtezést s biztosították,hogy a levéltárak felügyeljenek a selejtezések lefolyására, kz ezzel kapcso­latos munkákat: a szervek nyilvántartásba vételét, felkeresését, a se­lejtezések ellenőrzését már az 1950« évi említett törvényerejű rende­lettel létrehozott uj szervezeti keretekben végzik a volt törvényha­tósági levéltárak. Az irattárakban folyó selejtezések ellenőrzésén kivül továbbra is foglalkozniuk kell a volt törvényhatósági levéltá­raknak a már levéltárban lévő iratanyag selejtezésével is, mert még mindig vannak olyan állagaik, amelyekben sok selejtezhető, megőrzés­re nem érdemes irat található. Ezeket a selejtezéseket nagy körültekin­téssel, az iratanyag és a szerv ügykörének gondos tanulmányozása alap­ján összeállított ügykörjegyzékek szerint s kizárólag kellő felkészült­ségű levéltárosok végzik. Rendezés A törvényhatósági levéltárak 1848 előtt folyt rendezéseinek egyik fő jellegzetessége az, hogy a rendezési munkák első fázisa mindig a re­gesztakészités, az iratok tartalmi kivonatolása volt. A regesztát nem­csak az irat külzetére vezették rá, hanem a rendezés során vagy azt kö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom