Levéltári Szemle, 14. (1964)

Levéltári Szemle, 14. (1964) 4. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Horváth Jánosné: Adatok az írószerek használatához Magyarországon a 12–18. században / 162–180. o.

- 163 ­délynek nyomorúságát. » Egyikhez is nem hasonlítom pennámat. « Tén­ta és penna a szégyent nem tiidgya".* Még a 19o század elején is az országgyűlési tudósítások szerkesztői pennamártással mérték a beszédeket azt mondváns ez egy, két, három atb. mártásos beszéd volt* Az országgyűlési gyorsírók igen vékony ha j szál vonalakat író pennát használtak, egy pennamártás­sal meglehetősen hosszú kijelentéseket tudtak leimi. A tollat eleinte nádból, később madártollból készítették* íráshoz bármely madár tollát fel lehet használni f alkalmasnak azon­ban csak a varjú, legalkalmasabbnak pedig a lúdtoll bizonyult* Be a lud ezárayjollai közül sem mindegyik volt megfelelő, hanem csak a 2. és a %, az azt követők vékonyabbak és lágyabbako 5 Hazánkban az 5» században találunk először említést róla és a múlt század közepéig használták* Az íráshoz szükséges tollat, kezdetben mindenki maga ké­szítette* A toll előkészítése, majd vágása nagy gyakorlatot kívánt. A lúdtollat, hogy jobb keménységévé tegyék, tüz fölött át vonták, vagy vízben megfőzték. Sz az un* edzés ugy történt, hogy a tollat égő tűz­be, vagy hamuba dugták, főzésnél pedig egy edényt megtöltöttek vízzel és abba állították a megvágott lúdtollat ugy, hogy a viz ellepje és addig főzték, míg a toll megpuhult. Sdzés után történt a toll megvágésa. A tollat pontosan meg­adott szögben kellett metszeni, élesíteni és közepén bevágnia Általá­nos szabály volt, hogy felülnézetben kb. 6 mm legyen, a hegy kb. 1-2 mm, a vágás pedig egyenlően felezze a két oldalt. Az oldalsó és alsó vágásnál, mint a ceruza hegyezésénél, faragták meg a tollat, a hasi­tásnál a hüvelykujj körmét a ha sítek végéhez tették, hogy a kés to«fw vább ne szaladjon, s a kelleténél jobban be ne hasadjon. A 12. és az azt követő századokban, amíg a gótika uralko­dott, a toll hegye mindig ferdére volt vágva, valószínűleg azért, hogy a könyvbetűk tagjait, amelyeknek bizonyos idomuk, vastagságuk volt, könnyebben, erőszakos tollnyomás és minden különösebb utánige­zitás nélkül vethessék hártyára. Ilyen tollal pedig nem lehetett ke­rek vonásokat húzni, hanem csak igen vastagokat, a toll végélének irányában. Az egyes tagokat ezzel a tollal csak éles szögletekben lehetett egymás mellé illeszteni. A gót formák tehát erősen befolyá­solták a toll vágási módját, s vezettek a toll ferdőségéhez. 9 A iótika hanyatlása után, az írásbeliség fejlődése során

Next

/
Oldalképek
Tartalom