Levéltári Szemle, 14. (1964)

Levéltári Szemle, 14. (1964) 4. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Gazsi József: A Honvédelmi Minisztérium a nyilas puccs után / 119–152. o.

- 154 ­Az arcvonal Budapesttől még megLehetősen távol, Szeged körzeteben húzódott, mikor - tudomásunk szerint - 1944 • október 10­én napvilágot látott a HM e kiürítésével kapcsolatos első rendelet iso Ekkor még azt tervezték, hogy a HM-ből csupán egy kisebb törzs távozik el minden eshetőségre készen, a zöm azonban helyben maradva folytatni fogja munkáját 0 A nagy stratégák önmagukat is ál­tatva olyan naiv reményeket tápláltak, hogy sikerülni fog megálli­tani a romániai gyors előtörésben "kifáradt* Vörös Hadsereget. A hadihelyzet azonban csakhamar keresztül húzta ezeket a számításokato október 13-én kénytelenek voltak elrendelni Buda­pest és a főváros körül elterülő Io hadtest katonai evakuálásét,, Az elfenekitett csapatokat, honvédségi szerveket es intézményeket a BudapestfSzékesfehérvár-Lepsény-Balaton vonalától északra eső térségbe akarták telepitenio A kiadott parancs a Honvédelmi Minisz­tériumra nem vonatkozott, ennek magatartására ujabb utasitást he­lyeztek kilátásba* Ez a rendelkezés október 24-én napvilágot is látott, s mint ahogy előre látható volt, nem kis riadalmat okozott a HNL be-* osztóttai közötto 5 *E1várom, hogy rendeletemet, amelynek bizalmas kezeléséhez éppen a pánikkeltés elkerülése céljából különösen súlyt helyezek, minden HMo csoport, osztály, stb* a legszigorúbban be­tartja, és általában elősegiti azt, hogy az adott helyzetben a HSL áthelyezése a legsimábban legyen végrehajtható* - adta ki az uta­sítást Beregfy Károly, a 9 nappal előbb hatalomra jutott Szálasi kormány hadügyminisztere 0 érdemes megjegyeznünk, hogy amig a minisztériumi had­fiak arra biztatták az egy puskával és 25 tölténnyel felfegy­verzett katonákat, hogy tartóztassák fel a szovjet páncélosokat, addig ők már kellő időben gondoskodtak menekülésükről• A főváros kiüritésének munkálatait a legfelsőbb szinten Farkas vezérezredes, az Országos Elhelyezési Kormánybiztos irányi­totta 0 Az evakuálás gyakorlati lebonyolítása azonban már a szakmi­nisztériumok feladatkörébe tartozott« Ezeknek kellett gondoskod­niuk a tárca felügyelete alá tartozó intézmények áttelepítésére A Honvédelmi Minisztériummal együtt tervezték hátraszál­iitani a Miniszterelnökséget, a Fővezérséget" és Szálasi Katonai és kabinetirodáját iso A Miniszterelnökség kivételevei ezek ké­sőbb valóban a HM, részére kiutalt körzetbe települtek 0 A kiüri­tést a HMo részerői az elnökség, pontosabban az l/om osztály,majd

Next

/
Oldalképek
Tartalom