Levéltári Szemle, 14. (1964)

Levéltári Szemle, 14. (1964) 1–2. szám - LEVÉLTÁRAINK ÉLETÉBŐL. EMLÉKEZZÜNK RÉGIEKRŐL - Degré Alajos: Kiállítás az 1848-as szabadságharc zalai történetéről / 114–116. o.

landóan kevesellte a feliratot, ^a-g^mémsktm^ "Én tudom, hogy az emberek több­sége mit tud a szabadságharcról. Amit ti természetesnek vesztek, arról fogalmunk sincs. " Óránként ujabb versidézetek kerültek ki a tarsolyából, az­zal, hogy ez "érthetőbbé teszi a problémát, mint száz eredeti irat és ma­gyarázó szöveg." Temesvári Andor, a fiatal és ambiciózus resteurátor meg csak azt hajtogatta "ess igy papirkiállitás lesz, amit az emberek agyon unnak, több tárgyat kell szerezni. " A vita során kijegecesedtek a témák, melyek köré a kiállitás anyaga csoportosulhat, nagyjából megállapítottuk a sorrendet és a termekben való elosztást -is, de nyilvánvaló volt, hogy kevés a tárgy és a kép. Kértünk, és kaptunk a Magyar Történelmi Múzeumtól képeket, a Balatoni Múzeumtól fegyvereket, de a legtöbbét magánszemélyektől, féltve őrzött családi ereklyéket. Szilberekyék, Kossuth Lajos unokaöccsének le­származói, adtak egy karosszéket, melyet Kossuth is használt, Záborszky Miklós tanár ideadta dédapja nemzeti szinü szolgálati jelvényét, Schmidt Lajos főorvos egy honvéd huszárcsákót, Thassy Kristófné, Csertán Sándor­nak a megye 1849. évi kormánybiztosának /ki ezért hat évet töltött Kufstein­ben/unokája, akit egy képért zaklattunk, néhány Deák Ferencáltal készitett faragványt, Szigethy Árpádtól kölcsönkaptuk dédapjának, Kovács Vendelnek az egyetlen zalai szabadcsapat vezetőjének képét és visszaemlékezéseink Bach kori kéziratát, öccsétől Sándortól nagybátyjuknak Kovács Ernő honvéd­őrnagynak önarcképét és az aradi várfogságban faragott gyönyörű kis legye­zőt, a Göcseji Múzeum Deák Ferenc kehidai bútorait, Kossuth és Csányi nagyszerű festményeit adta oda. Ezután már csak néhány éjszakát kellett eltöltenünk az "utolsó simi­tásokkal", hogy történetileg és logikailag minden irat, kép, tárgy a helyén ' legyen, kedvező legyen az "összhatás" stb. Eközben vágta a fejemhez egy jóakaratú barátom azt a kérdést, hogy érdemes e ennyit küzködni, voltaképen csak azért, hogy néhány diák eltöltsön egy-két iskolai órát a kiállitásnézés­sel. • Erre a kérdésre a puszta számok nem adnak feleletet. Mert a látoga­tókönyvbe ugyan Nagykanizsán 4356-an, Zalaegerszegen pedig a legkeményebb téli időben 3126-an jegyezték be a nevüket, de ennél többet mondtak a gyere

Next

/
Oldalképek
Tartalom