Levéltári Szemle, 13. (1963)

Levéltári Szemle, 13. (1963) 4. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Gyimesi Sándor: A helytörténetírás és a területi levéltárak / 85–89. o.

- 87 közgyűjteménynél s a levéltár életének minden vonatkozásában érvényesül. Ha tehát arról beszélünk, hogy a levéltárakat a helytörténeti munka műhelyeivé tegyük, feltétlenül gondolnunk kell a levéltári munka egészének megjavítására is. A levéltáraknak a történetírással kapcsolatos feladatai két csoportba oszthatók. Egyiket a kutatás passzív szolgálatának nevezhetnénk s az iratfelderitéssel és begyűjtéssel kezdődne s a kutatók rendelkezésére bocsátásával fejeződne be. Másik az aktiv történeti munka, amely a kiadványmunkát és a tudományszervező tevékenységet foglalná magába. Ezeknek a jegyében szeretnénk az alábbiakban áttekinteni - a teljesség igénye nélkül - a levéltári munka egyes területeit, az ott jelentkező nehézségeket és feladatokat. Sorrendben az első feladatként a levéltárak gyűjteményeinek minél teljesebbé tétele jelentkezik. Ehhez elsősorban a még be nem gyűjtött történeti stb. értékű iratanyag beszállításáról kellene gondoskodni, ide értve a folyton termelődő anyag folyamatos átvételének biztosítását. Az a módszer, hogy csak nyilvántartásba vesszük, de a szervek irattárában hagyjuk az anyagot, csak átmeneti megoldás lehet, amit legfeljebb a férőhelyhiányból fakadó kényszerhelyzet indokol, de véglegesnek nem tekinthető. Az iratok biztonságát, hozzáférhetőségét, tudományos felhasználását minden ellenőrzés és az adott szerv vezetőinek jóindulata ellenére sem biztosítja megnyugtatóan. Egyrészt, mert kezelésénél természetesen ez ügyviteli érdekek dominálnak s mikor ilyen szempontból értéktelen lesz számukra, csak felesleges terhet fognak benne látni. Másrészt az irattár, különösen annak nem élő része az adott szerv munkájának egészében mellékes szerepet töltve be, a mindenkori vezetők személyes hozzáállásától fog függni értékelése is, egy esetleges átszervezés esetéről nem is beszélve. A falumuzeumok nem egy gyűjteményének sorsa világosan mutatja ezt, de levéltári példa is valószínűleg éppen elég akadna. Ezért vannak aggályaink az un. szaklevéltárakkal szemben is s vidéki viszonylatban ezek is aligha oldanák meg a problémát. Pénzügyi okok sem indokolhatják a széttagolást, hiszen egységes állami költségvetés esetén országos szinten mindegy, milyen tárca költségvetéséből kerül ki az iratok kezelésére fordított összeg. A még lappangó régi iratok felderítése terén is sok tennivaló van. Egy-két személyes tapasztalaton kivűl a helyismereti körök és a muzeumok munkája is bizonyltja, hogy még mindig lehet értékes iratokra bukkanni a hivatalosan figyelemmel kisért szervek anyagán kivűl is. Utóbbiak azonban szinte teljesen igénybe veszik levéltáraink külső munkáját. Baj az is, hogy a területi levéltárak nem rendelkeznek iratvásárlási kerettel, Így előfordul, hogy a helyi múzeum többet fordíthat erre, mint maga a levéltár. Szükségesnek látszik az is, hogy a területi levéltárak a megfelelő országrészre vonatkozó, de más gyűjteményekben őrzött fontosabb levél- , tári anyagot mikrofilmen megszerezhessék. Feltétlenül fejleszteni kellene az egyes levéltárak közötti mikrofilmcserét is s ezek a feladatok a levéltáraknak a vidéki muzeumokhoz hasonló kis fotólaboratóriummal való felszerelését kívánja meg. Elsőrangú feladat természetesen a már levéltárban őrzött anyag használhatóbbá tétele. A rendezési és segédletkészitési munkák ütemének fokozása mellett most csak korszerűbb nyilvántartási formák kialakitásának szükségességére szeretnénk utalni, például a könyvtártudományban dokumentációs mun-