Levéltári Szemle, 13. (1963)

Levéltári Szemle, 13. (1963) 1–2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNETI ADATTÁR - Hadnagy Albert: Tolna vármegye levéltárának pusztulása a II. világháború során ; Gyűjtőúton Tolna vármegyében, 1942–1950 / 117–131. o.

- 126 «» •gjrre nagyobb mértékben kallódtak el történeti multunk mindenirényu drága kinceti. Hivatali tevékenységem kiszállásokat nem igényelvén, e kérdést magánismeretségemen keresztül tartottam még továbbra is érdeklődésem körében. %f Qyűjtóuton Tolna vármegyeBen. Hadi szolgálaton idején aokezor eltűnődtem azon, hogy vajon mi is történt az általam elrejtett iratokkal és vajon követte-e példámat valaki is ebben az országban 8 különösen szűkebb hazámban. Tolna vármegyében. Az is sokszor eszembe jutott, hogy vajon gondol-e valaki e megyében élő, úgynevezett történelmi családoknak a levéltáraira, amelyek felbecsülhetetlen értéket képviseltek és szinte teljes egészükben el voltak zárva a kutatók elől. Semmi kétségen se volt a tekintetben se, hogy ezek a családok akkor, amikor a front már a Tiszánál hullámzott, szívesen és örömest átadták volna levéltáraikat s egyéb gyűjteményi értékeiket a varmegyei levéltárnak örökre, vagy örökletétképpen. Esek a kinió gondolatok az e vonatkozásban való tehetetlenségem miatt sokkal több ssenvedást jelentettek számomra, mint a frontszolgálat keservei s katonai szolgálaton e vonatkozásban ütötte rajtam a legnagyobb sebet. Egyesek ugy vélhetnék, hogy könnyű dolog utólag beszélni és vádolni. Szolgáljon azonban bizonyítékul e gondolatain számára az a röviden leirt és valódi tény, hogy Tolna vármegye levéltárának értékesebb részét az elrejtéssel én mentettem meg a teljes pusztulástól és az egyik oealáái levéltárnak egyrészét is én mentettem meg a lengyel internáltak napi használatából a háború során, Minden reményt feladva a tekintetben, hogy a kastélyok annyira elzárt és féltett kincseiből egyáltalán meg lehet még valamit menteni, szinte belenyugodtam a változhatatlanba. Ikkor történt, hogy egyik fiatal barátom tudatta velem, miszerint vidéki útja során megtekintette a kajdacsi Sztankovánszky kastélyt s ott szanaszét dobálva látott mindenféle iratokat és leveleket minden felügyelet és Őrizet nélkül. 8 hiradás birtokában 1948. évi június hó 2-án azonnal felhatalmazást kértem az alispántól, hogy egyelőre Kajdacs községbe kiszállhassak kutatómunkára, Nagydorog községben pedig látogatást tehessek a Széchenyi családnál tájékozódás céljából. A kért felhatalmazást minden nehézség nélkül azonnal megkaptam. A Sztankovánszky kastélyban döbbenetes látvány tárult szenein elé. A kastélynak minden szobája és minden zuga a pincétől a padlésig tele volt szórva iratokkal és levelekkel, melyekhez bárki hozzáférhetett, hiénán sorsukkal nem törődött senki se. Az egyik nagyobb szobában pedig majdnem egy méter magasságban mindenféle törmelék hevert a padlón, tégla- és vakolattörnelék, szalma és üvegcserepek, melyek közül mindenhol kikandikáltak a bennük rejtőző iratok szélei. S szobának sikerült megszerezni a kulcsát és igy lezárhattam. Első dolgom volt összeszedni a nyitottan szanaszét heverő iratokat és e szobában biztonságba helyezni azokat. S munkálat befejeztével hozzáláttam a lezárt szoba tartalmának az átkutatásához. Hindjárt az első napon kiemeltem e sokfajta törmelék közül egy 1494.-ből származó oklevelet, amelyet aztán mások is