Levéltári Szemle, 13. (1963)
Levéltári Szemle, 13. (1963) 1–2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNETI ADATTÁR - Hadnagy Albert: Tolna vármegye levéltárának pusztulása a II. világháború során ; Gyűjtőúton Tolna vármegyében, 1942–1950 / 117–131. o.
- 123 helyzetéről és az azokat ért veszteségekről. Az irodaigazgató jelentése alapján Tolna megye alispánja értesítette az Országos Levéltár főigazgatóját, hogy a vármegye levéltára 1944. évi november hó 3o -ig sértetlen állapotban volt, ezt követően azonban helyiségei hadikórház céljaira igénybe vétettek s ennek következtében iratanyaga 9o *-ban megsemmisült, a megmaradt lo £-ról azonban felvilágosítást nem tud adni, mert a vármegyei főlevéltárnok hadifogságából még nem tért vissza.Ez a jelentós, melynek adataira az Országos Levéltárnak a békeszerződés előkészítése céljából volt szüksége, szerencsére a százalékos arányt illetően túlzott volt, miként erről hazaérkezésem után csakhamar meggyőződtem. Az Országos Levéltár felkérésére egyébként 1946. évi március hó 18 -án 31.486/1946. számú rendeletével a levéltárak iratanyagának a védelméről a belügyminiszter ismét rendelkezett, melynek gyakorlati végrehajtása mitsem különbözött a korábbi hasoncélu rendeletek végrehajtásától. Ebből a rendeletből, bár tárgyában benne volt, sajnálatos módon kimaradt az egyéb közgyűjteményi értékek védelme s lényegét tekintve csak a vármegyei, városi és községi levéltárak és irattárak megmentését célozta, teljes hallgatással mellőzvén a családi levéltárakat. Ilyen intézkedések közepette aztán nem is lehet csodálkozni azon, hogy ez a tárgyában a levéltári, könyvtári és muzeális értékek megmentéséről szóló rendelet még kevésbé keltette fel a helyi hatóságok figyelmét a vidéki kastélyok állapotának a megszemlélésére. Szinte azt kell hinnünk, hogy egyetlen községben sem akadt vállalkozó, aki meg merte volna tekinteni a kastélyokban véghez vitt rombolásokat és pusztításokat s még kevésbé lett volna bátorsága ahhoz, hogy a még meglévő értékek megmentése céljából kezdeményező lépéseket tegyen. Visszatérvén a hadifogságból, 1946. évi április havában ismét elfoglaltam a vármegye főiévé1tárnoki tisztét. Megdöbbenten, szinte megkövülten szemléltem mindazt a pusztulást, ami a szemeim elé tárult. Minden szanaszét ós romokban hevert el sem képzelhető összevisszaságban s még az általam elrejtett iratanyag «e igért semmi jót, hiszen az első tekintetre ez is siralmas látványt nyújtott. Se levéltáram, se irodahelyiségem nem volt többé s mint a levéltár egyszemólyü dolgozója kezdtem hozzá a romok eltakarításához. Az állami anyakönyveknek említett pusztulása következtében a legégetőbb feladatommá vált az anyakönyvi II. példányok kiásása az elrejtett iratanyagból, mert a veszteséget szenvedett anyakönyvi kerületek valósággal ostromoltak ezekért, mint az anyakönyvi kivonatok kiállításának egyetlen lehetőségéért. Ugyanez a követelés állott fenn az izraelita anyakönyvek tekintetében, melyeknek ekkor már mind az I., •ifid-a. II. példánya a levéltár őrizetében volt. Ezek tekintetében azonban sokkal súlyosabb volt a helyzetem, mert ezeknek II. példányait a napi használat miatt helyükön kellett hagynom, az I. példányok pedig/melyek hadiszolgálatra való bevonulásom után kerültek be a levéltárba, szintén elrejtés nélkül maradtak s ennek következtében ezek az anyakönyvek szinte nyomtalanul eltűntek a szétdobált iratok közt. Hosszú hetek munkájába került ezeknek felkutatása, hogy az egyre sürgetőbben jelentkező kérelmeket el lehessen intézni.
