Levéltári Szemle, 12. (1962)

Levéltári Szemle, 12. (1962) 3–4. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Oltvai Ferenc: A területi levéltárak iratainak felhasználása a mezőgazdaságra vonatkozó kutatásokban / 3–18. o.

- 14 ­. Állami Levéltár szegedi-városi tanácsi irataiból készült mezőgazdasági tárgyú ki­jegyzéseket. Ilyen kijegyzések nem csak egy fondból készültek a levéltárban. Éppen ezért az eddig készült cédulák átnézendők és összevonandók tárnánként. Mintaszerű az a repertórium, amelyet Kiss Dezső áz Országos levéltárban levő földmüvelésügyi minisztérium iratanyagáról készitett. Levéltárosaink számos szervismertetést adtak közre, és ezek között mezőgazdasági szervek is találhatók. Ezek mind segitik a mezőgazdasági tárgyú kutatásokat. A továbbiakban további fel­adatok várnak a levéltárosokra a feltárás terén és ebben a Levéltári Szemlének is támogatnia kell a levéltárosok törekvéseit, de igénybevehetők a mezőgazdasági szak­folyóiratok is, a helyi sajtó, kiállítások, dokumentumpublikációk, felolvasások is­mertetése. A levéltári anyag kutatásának a mezőgazdaság céljára történő feltárása és közreadása lehetőségét nemzetközi sikra is kiterjeszthetjük. A nemzetközi levéltá­ri szervezetek feladatát is képezhetné az ilyen kutatások és publikációk megszerve­zése. Ezen az utón nemzetközileg értékesithető anyag gyűlhetne össze. Mi sem mozdí­taná elő jobban a békés együttműködést, mint az ilyen jellegű tudományos munka. A nemzetközi együttműködés tekintetében a könyvtárosok előttünk járnak. Bizonyos, hogy a nyomtatott anyag az irott anyagon lévő eredményeket közli. A nyomtatott a­nyag könyebben is kezelhető. Osztályozásukra nemzetközileg egységesen bevezetett bibliográfiai elvek készültek. Viszont a levéltári anyag sem nélkülözhető. Sok o­lyan írásmű van, amely nem jelent meg nyomtatásban és az egyes szervek, magánsze­mélyek vagy iratgyüjtemények dokumentumai között lappang. Mindez indokolja és szük­ségessé teszi a levéltári anyag széleskörű feltárását és közreadását, a nemzetközi­leg is szervezendő mezőgazdasági tudományos kutatás céljára. £j L| r á s ojk: összeállításunk szerkezetéhez felhasználtuk: Dr. Pataky Ernő: A iöiümuvelesügyi közigazgatás és az agrárpolitika elemei, Budapest. 1947.c. müvét. ?£l5 er i CB ,Í74 n m ? s Torday Lajos: A magyar közigazgatás szervei. 1857-1937. Budapest, 1937. továbbá Terfy Gyula: Magyar Közigazgatási Törvények Grill-féle kiadása, Föld­mivelésügy I-II. Budapest. 1911. Vörös Károly: A magyarországi törvényhatóságok szervezetének és működésének története 1867-1944. Levéltári Szakmai Továbbképzés, Felsőfok Budapest 1959. Egyed Imre: A mezőgazdasági tudományos kutatások szerveze­ti kérdéseiről. Magyar Tudomány. 1962. l.sz. A levéltárak által ezideig a mezőgaz­dasági ügyekben szolgáltatott adatokat'a Közalkalmazottak Szakszervezete Levéltári Szakosztálya által készitett összeállításból merítettem, amelyet 1961. április 10­i keltezéssel sokszorosított formában adtak ki. , M A szovjet levéltárak törekvéseiről: Krivosejin L.N.: A levéltári dokumen­tumok felhasználása a szovjet mezőgazdaság fejlődése érdekében. Levéltári Szemle, 19ol.2.sz. 165-176. old. -~ A térképek felhasználása: Eperjessy Kálmán: Csong­rád megye helytörténeti kutatásának feladatai. Csongrádmegyei Füzetek, 13.sz. 20­21.old. A mezőgazdaságnak a tájkutatás előtt álló feladataira vonatkozólag idéztem G.B: Hol tart ma a tájkutatás? Népgazdaság, 1961. november 29. 11. old. Ezen a helyen mondok köszönetet a függelékben közölt feljegyzések szives átengedéséért: Vinczi Károlyné s. levéltárosnak a Szegedi Állami Levéltár tanácsi irataiból és a Délalföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet irataiból készült fel­jegyzésekért, Schneider Miklós segédlevéltárosnak a Szentesi Állami Levéltár főis­páni irataiból végzett kijegyzések megküldéséért. FÜGGELÉK. Mezőgazdasági tárgyú kijegyzések egyes területi levéltárak iratainak tárgyából és tartalmából. I, KECSKEMÉTI ÁLLAMI LEVÉLTÁR. 1,/ Duna-Tiszaközi M ez őgazdasági Kamara iratai. Mezőhegyesi hagymabérletek /447 termelő. 449.5 kh./ 5857/1939.sz. Szeged-Köszke kapitányság területén 1939-ben várható I.rendű fokhagymatermés. 7226 termelő7 U.oí

Next

/
Oldalképek
Tartalom