Levéltári Szemle, 12. (1962)

Levéltári Szemle, 12. (1962) 2. szám - FIGYELŐ - Bognár Iván: Magáncégek, konszernek, társaságok stb. levéltárainak felállítása és kezelése Hollandiában / 124–126. o.

- 126 A magánlevóltárosok un. elsőrendű kötelességei után a harmadik fejezet a szerv által másodrendűnek nevezett kötelességekkel foglalkozik. Ilyeneket vagy az alkalmaztató szerv kérelmére vagy saját jószántából láthat el. így őrizhet mindenféle speciális gyűjteményt, megpróbálhat tevékenykedni mint könyvtáros, tájékoztató, másoló, sót mint a konszern történésze, vagy legalább is tanácsot adhat ezekben a dolgokban. Erre a sokoldalúságra fel kell készülnie, mert csak a legnagyobb konszernek alkalmaznak specialistákat ezeken a posztokon, a kisebb vállalatoknál a levéltárosra hárulnak mindezek a feladatok. Különösen a könyvtáros munkája az, melyet - egyezően a közlevéltárosokkal - a magánlevóltárosnak kell ellátnia. Legfőképen teljes tudatában kell, hogy legyen a levéltári iratok közti különbségnek. Ez a különbség nyilvánvalóvá vált a háború utáni Hollandiában a magánlevéltáiosok, könyvtárosok, információs irodák tisztjei számára tartott különleges tanfolyamokon. Természetesen nagyon kivánatos, ha a levéltáros nemcsak a szűkebb értelembe vett szakmai tudást szerzi meg, hanem, ha a helyzet ugy kívánja, történelmi és egyéb kutatásokat is el tud végezni. Cikke végén a szerző levonja a tanulságokat. Megállapítja* hogy a magánlevéltárosnak két főfontosságu tulajdonsággal kell kitünnie:a természettől kapott alkalmassággal szolgálata ellátására ós sajátságos munkájához szükséges szakmai tudással. Sok vállalatnál a levéltáros abban a kivételes helyzetben van, hogy befolyást gyakorolhat a kurrens iratok csoportosítására kezdettől fogva, lévén ezek közvetlen felügyelete alatt. Ezért kell, hogy meglegyenek benne az irattáros tulajdonságai is, különösen ami az iratok tartalmára vonatkozó ismereteket illeti,va, lamint az irattermelő igazgatási és irodai gépezettel való együttműködés iránti érZGÍ£. Alkalomadtán el kell látnia a közlevéltárosok által teljesitett feladatokat is, mivel ezek előbb vagy utóbb biztosan felbukkannak. Hollandiában bárkinek, aki magánlevéltárosi feladatot lát el, módja van rá, hogy oktatás utján szerezze meg azokat az ismereteket, melyek szükségesen a kurrens ós a régi iratokkal való foglalkozás számára. Ezeken a tanfolyamokon - különösen a második világháború után tartottakon - fokozott mértékben vették igénybe a lavéltartani kézikönyvet. A kézikönyv ugyanis - főleg a levéltárak rendezése és leírása szempontjából - tartalmaz bizonyos elemeket, melyek használhatók a magánlevéltárosok gyakorlati szükségleteinek kielégítésére. A háború utáni évtized tapasztalatai alapján megállapítható gyakorlati és elméleti szempontból egyaránt, hogy a vállalatok, konszernek, társaságok, alapítványok és hasonló magántestületek levéltárai a modern levéltárak különösen gazdag és érdekes kategóriáját alkotják. Várható, hogy az eljövendő évtizedben egy magántestületekre is alkalmazott levéltártudomány fog kifejlődni a magán- és közlevéltárak területén dolgozó szakemberek további együttműködése alapján - fejezi be értékes cikkét a szerző. Mint látjuk, a holland levéltárügyben is, hasonlóan a legtöbb kapitalista országhoz, megvan a köz- és magánlevéltárakra való káros kettéválás ténye. Ezen távlatilag csak az egységes levéltári fond fogalmának elfogadása és a gyakorlatba való átültetése segíthet. Azonban nekünk is van tanulnivalónk a holland levéltárosoktól. Mindenekelőtt az, hogy a levéltártan milyen hathatós segítséget nyújthat még a némileg más területen dolgozó magánlevéltárosoknak is. Ez pedig parancsolóla$ veti föl a már oly régóta és oly sokszor sürgetett levéltártaní kézikönyv megírásának szükségességét is, mert félő, hogy a késedelemnek az egész magyar levéltárügy fogja kárát vallani.