Levéltári Szemle, 12. (1962)

Levéltári Szemle, 12. (1962) 2. szám - LEVÉLTÁRAINK ÉLETÉBŐL - Degré Alajos: Egy falutörténeti kiállítás: levéltár és múzeum együttes munkája / 66–70. o.

-67ugy csoportosítani, hogy felhívják a figyelmet,ezeket mindenki számára érthetőbe igen rövid, pregnáns feliratokkal ellátni, az irott anyagot képekkel, tárgyakkal keverni, hogy unalmassá ne váljék, ügyelni kell arra is, hogy a kiállitóterem távlatai ki legyenek használva, az anyag csoportosítása ne csak a tényeket, azok öszszefüggéseit domboritsa ki, de esztétikailag is kedvező hatást keltsen. Mindez különleges felkészültséget, tapasztalatokat kivan, amelyekkel az iratokat kezelő és történetkutató levéltáros kevésbé rendelkezik, de a muzeológus, akinek munkája egyik lényeges részét teszi a múzeumi kiállítások felépítése, erre sokkal jobban felkészült. Rendszerint a muzeumok rendelkeznek megfelelő kiállító helyiséggel és egyéb felszereléssel /tárlók, tablók, posztamensek stb./ is,Mindez igen kívánatossá teszi a kiállításokban a levéltárak és muzeumok együttműködését. 1960-ban a Zalaegerszegi levéltér önálló levéltári kiállítást is rendezett a Göcseji Múzeum úgynevezett képcsarnokában, a reformkor és 1848 évi szabadságharc zalai emlékeiből, de ez a kiállitás a dekoratív szempontok elhanyagolása, valamint a kiállítást élénkítő kép-és tárgyanyag elmaradása miatt kisebb érdeklődést keltett, mint amilyet a gazdag anyag - és valljuk be - a ráfordított munka is megérdemelt volna. A tapasztalatok tehát azt mutatták, célravezetőbb, ha a megyei könyvtár, múzeum és levéltár az időszaki kiállításokat közösen rendezi.A három intézmény egyegy témakörre vonatkozóan gazdagabb és változatosabb anyagot tud összehozni, tudományos dolgozóik érdeklődési köre és kutatási módszere is különböző, az együttműködés tehát ötletesebb és teljesebb kiállításokat eredményezhet. Az együttműködést már annyira megszoktuk, hogy mikor a közelmúltban a Szakszervezetek Megyei Központja, a magyar munkásmozgalmi vándorkiállítást egy teremnyi helyi anyaggal kívánta illusztrálni, a szakszervezet vezetősége ezt saját kifejezésével élve "a triumvirátusra" kivánta bízni. Kerecs.ényi Edit, a nagykanizsai Thury György Múzeum igazgatója vetette fel az ötletet, hogy Leténye történetéről rendezzünk közös kiállítást. Falutörténeti kiállításra már régebben is gondoltunk, neki pedig különösen kedves és gazdag gyűjteménye volt Letenyéről. Miért épen erről a községről? Letenye jelentékeny helység a Mura partján, közvetlenül a határszélen, majd egy évszázada járási székhely is, de a Zalában egyébként is kedvezőtlen közlekedés e helység felé a polgári korban annyira rossz volt, hogy úgyszólván hermetikusan el volt zárva a polgári kor szellemi és technikai kultúrájától. A községre és vidékére rátelepedő Andrássy uradalom a paraszti gazdálkodást szűk térre szorította, annak fejlesztését, terjeszkedését teljesen lehetetlenné tette. így az általános szegénység és kényszerűen kezdetleges gazdálkodás tehát itt sokkal tovább használatban tartotta a házilag, egyszerű eszközökkel készített ruhákat, bútorokat, gazdasági szerszámokat, mint ott,ahol a gyári készítményeket hamarább megismerhették és inkább volt anyagi lehetőségük azok megszerzésére. Természetesen az utolsó évtized fejlődése, az újonnan épített jó utak, a nagyüzemi kollektív mezőgazdaság kialakulása, villanyvilágítás bevezetése rohamlépésben szorította ki ezeket a tárgyakat a használatból, és hamarosan el is pusztultak volna, ha a szemfüles múzeumigazgató azokat gyorsan be nem gyűjti. Évek munkájával kitűnő kapcsolatokat épített ki a község lakosságával, de a társadalmi és tanácsi szervekkel is, azok szívesen segítették gyűjtő munkáját, száznál is több letenyei család gyarapította ajándékaival a múzeum gyűjteményét. A múzeumigazgató érdeklődése viszont arra tanította a falu lakosságát, hogy a rég elhalt őseik által kényszerűségből készített, ma már nem használható eszközökben is megbecsüljék az alkotó ötletességét, ügyességét és Ízlését. Letenye tehát kitűnő néprajzi "gyűjtőhely" volt, a községi és járási ta-