Levéltári Szemle, 11. (1961)
Levéltári Szemle, 11. (1961) 3–4. szám - FIGYELŐ - Bélay Vilmos: Sz. T. Plesakov–D. A. Tyebekin: A Szovjetunió levéltári intézményeinek perpektivikus tervei: Voproszi Arhivovegyenyija, 1960. 5. / 253–259. o.
- 254 rendelkezésre álló munkaerők kapacitását, az iratanyag felhasználhatóságának mértékét. Az utóbbi években jelentősen nagyobb önállóságot kaptak a helyi levéltárak. A Főigazgatóság - amint a következmények megmutatták helyesen, lemondott a túlzott központositásróL Az állami levéltárak most már a köztársaság levéltári osztályaival együttesen állitják össze munkatervüket. A tervezés decentralizálása lehetővé tette, hogy a levéltár sajátos adottságainak figyelembevételével végrehajtható és jó tervek szülessenek meg. Nagyobb teret kapott a helyi levéltári dolgozók kezdeményezése is, A levéltárak perspektivikus terveinek jelentősége megnőtt a Levéltári Főigazgatóság átszervezése után. A levéltárak perspektivikus tervezése önmagában nem uj. Már az 1930-as években szokássá vált a levéltári ötéves tervek készitése. A Nagy Honvédő Háború után, 1946-ban hároméves terveket készítettek a levéltári iratanyagot ért károk felmérésére és a rend helyreállítására. A már emiitett túlzott központositás következtében ezek a korábbi perspektivikus tervek nem bizonyultak jónak. Hibájuk volt az is, hogy csak bizonyos munkafajtákra terjedtek ki. Jelentőségüket mégsem szabad lebecsülnünk, hiszen előre vitték a levéltári tervezés ügyét, megteremtették a komplex tervek készitése lehetőségének feltételeit. A Levéltári Főigazgatóság 1957-ben elkészítette a szovjet levéltárak munkájának perspektivikus tervét az 1958-1963. évekre. A tervet később a Párt XXL Kongresszusa határozatainak figyelembe vételével átdolgozták, a kitűzött feladatokra tekintve pontosabbá tették. A helyi levéltárak már nem adtak konkrét munkafeladatokat, mint korábban, hanem a köztársasági levéltári igazgatóságoknak adtak megbizást a helyi adottságoknak megfelelő köztársasági levéltári perspektivikus terv összeállítására. A Levéltári Főigazgatóság azonban továbbra is dolgozott ki perspektivikus terveket az öszszövetsegi levéltárak számára. Minden egyes ilyen tervet értekezleten vitattak meg az érdekelt tudományos intézetek megbizottaival. A Főigazgatóság a következő főbb feladatokat szabta a levéltárak