Levéltári Szemle, 11. (1961)

Levéltári Szemle, 11. (1961) 1. szám - Hozzászólások / 53–72. o.

- 61 ­nem nyert végrehajtást. Hatékonyabb szabályozást igényelnek az iratvédelem kérdései is, A működő szervek kezelésében lévő, de az állami levéltári fond egészébe tar­tozó iratok rendje, teljessége és épsége, az iratok leltárbaadásának miként­je olyan kérdések, amelyek döntően befolyásolják az Írásbeli dokumentáció későbbi sorsát, de a velük kapcsolatos levéltári munkát is. Mindaddig, amig a levéltárosok nem működhetnek hatékonyan közre az emiitett kérdésekben, nehézkesen és mások elhanyagolt munkájának folytonos pótlásával terhelve láthatják csak el elsőrendű tudományos feladataikat. Amilyen mértékben nem halogatható a jogi szabályozás a levéltárakon kivül őrzött iratok tekintetében, éppen olyan mértékben szükséges a már levéltárban őrzött iratok védelmére minden lehetséges intézkedést megtenni. Végképpen nem lehet megnyugtatónak tekinteni például azt, hogy az Országos Levéltár egyetlen könyvkötője az egész magyar levéltárügy egyetlen ilyennemű alkalmazottja, holott évszáza­dok óta sokat forgatott-nyütt segédkönyveink, számadáskönyveink, stb. sür­getően megkivánnák gondozásukat, köttetésüket. Az egységes állami levéltári fond fogalmából kiindulva sok-sok olyan kérdéshez jutunk, amelyek jogi szahályozása nincs, vagy nem kielégítő. Ezek felsorolása messzire vezetne. Az uj levéltári törvény előkészítői mindene­setre a szervezett magyar levéltárügy egy teljes évtizedének tapasztalataira építhetnek. S minél többet hasznositanak ezekből a tapasztalatokból, annál in­kább mozditják elő egy uj és jobb alap vetésével a magyar levéltárügy máso­dik évtizedének sikereit. Ehhez kivánok a Fővárosi Levéltár munkatársainak nevében is eredményes, jó munkát. Bakács István levéltáros: A beszámoló bőséges adatokkal elénkbetárta azt a hatalmas anyaggya­papodást, amellyel levéltáraink az utolsó évtizedben bővültek. Nem vitatható, hogy a levéltáraknak az iratképző szervektől csak rendezett, selejtezett, leg­alább is raktári jegyzékkel ellátott anyagot szabadna átvenniök, azonban csak a távoli jövőben remélhetjük, hogy ezt a követelményt az iratképző szervek­kel szemben érvényesíteni tudjuk. Ennek következtében igen nagy mennyiségű rendezetlen iratanyagot kell megőrzésbe vennünk. Ehhez járul az a körül­mény is, hogy a második világháború hadműveletei következtében •......

Next

/
Oldalképek
Tartalom