Levéltári Szemle, 11. (1961)

Levéltári Szemle, 11. (1961) 1. szám - Szedő Antal: A magyar levéltárügy fejlődése 1945-től 1960-ig / 3–53. o.

- 3 A MAGYAR LEVÉLTÁRÜGY FEJLŐDÉSE 1945-TOL 1960-IG irta: Sk.e,dő Antal a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztálya vezetője Mielőtt előadásom tulajdonképpeni korszákára térnék, pár szóval megemlékezem az 1945 előtti korszak levéltárügyének helyzetéről-. Az 1945 előtti korszak. A felszabadulás előtti magyar levéltárügyet főleg az jellemezte, hogy nem ismerte a centralizáció egyik olyan formáját sem, amely már egyes államok polgári társadalmában is kialakult. Nem volt tehát levéltári központ, mint amilyen működött a » múlt században Olaszországban; de nem működött az Országos Levéltárban sem olyan levéltári igazgatóság, mint Franciaországban, mely az ország többi levéltárának munkáját ellenőrizte volna. Három levéltártípust találunk 1945 előtt Magyarországon: a ténylegesen 1875 óta működő Országos Levéltárat, mely csak 1922-ben költözött az éveken át épült, egyetlen levéltári célokra készült magyar épületbe; a vármegyei levéltárakat, melyek kizárólag a vármegyei hivatalok anyagát gyűjtötték be (még a községekét sem) és a törvényhatósági joggal felruházott (többnyire régi szabad királyi) városok levéltárait, melyek természetszerűleg csak a város, annak különböző igazgatási osztályai, intézményei anyagát gyűjtötték be. Természetesen értékes forrásanyag rejtőzött a községek, kisebb városok, a minisztériumok, sőt egyes bankok, vállalatok, üzemek irattáraiban, a családi levéltárakban is; ezeken a helyeken sokszor történeti érdeklődésű, képzettebb levéltárosok működtek. Ennek ellenére általában megállapíthatjuk, hogy Magyarország el volt maradva a történetére vonatkozó forrásanyag gondozása területén, ez az anyag azért is szenvedett már az 1945 előtti időkben is olyan nagy veszteséget, nem is beszélve a történelem viharairól.