Levéltári Szemle, 11. (1961)

Levéltári Szemle, 11. (1961) 2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNETI ADATTÁR - Páhi Ferenc: Levéltári tapasztalatcsere a múlt század végén / 121–144. o.

- 122 ­"az ilyen központi levéltár létesitésére és az abban elhelyezendő és ke­zelendő anyagok befogadására legalább is 6 nagy terem volna okvetlen szükséges, más helyiségek esetleges elfoglalása és átalakitása e szék­ház épületében nagyobb mérvű költekezés nélkül nem eszközölhető. De eltekintve ezen nehézségektől, egy ily központi levéltár kezeléséhez legalább 5 ember volna szükséges, akik ezen nagy apparátusban az ügy­iratok kezelése, felszerelése és a sokoldalú nyilvántartás végzése körül foglalkoznának. " A hódmezővásárhelyi levéltár személyzete egyben az irattári feladatokat is ellátta egészen az 1949-ben bevezetett rendszámos iktatás bevezetéséig. A főispán kezdeményezése folytán a Tanács 10892/1898 t. ü. sz. a. kelt határozatával, az akkor már 25 éve önálló város levéltárá­nak modern szempontok figyelembevételével történő rendezésére, beáll­ványozására, selejtezésére tapasztalatszerzés céljából a főjegyzőt és levéltárnokot az országos levéltárba kiküldte. A kiküldöttek az orszá­gos levéltár után a fővárosi levéltárat, a kecskeméti levéltárat megte­kintették, majd pedig a levéltárnok a szegedi levéltárban is tájékozódott. A kiküldöttek tapasztalatairól készitett jelentés egyes részei­nek ismertetése talán nem lesz érdektelen, mert az emiitett levéltárak akkori, több mint 60 évvel ezelőtti helyzetét mutatja meg és egyben az akkori levéltári szemléletet ismerjük meg abból, de a jelentésben fog­laltak alapján történt meg a hódmezővásárhelyi levéltár rendezése, ami nagy vonalakban mégma is érvényesül. Országos levéltár. A kiküldötteknek dr, Illésy János orsz. allevéltárnok mutatta meg az iratanyagot, Jelezte nekik, "hogy miután az országos levéltár anyaga, munkaköre és beosztása éppen nem hasonlitható össze a vásár­helyi levéltárral, teljesen alapos instrukciót a rendezés és berendezés tekintetében ott nem fognak szerezhetni, de jelezte egyidejűleg azt is, hogy miután, a levéltárak selejtezéseire megállapított szabály, illetve utasitas avagy rendelkezés még eddig nincsen, mivel ahány levéltár van,

Next

/
Oldalképek
Tartalom