Levéltári Szemle, 11. (1961)

Levéltári Szemle, 11. (1961) 2. szám - LEVÉLTÁRAINK ÉLETÉBŐL - Szabó Ferencné: Az irattárosképző tanfolyam tanulságai / 101–103. o.

- 102 ­— se és elmélyitse. A tanfolyam során gyakorlati munkánkhoz több értékes tapaszta­latot szereztünk, A magam részéről pl. már eddig is ismertem az irat­tári mutatót. Most tudtam meg azonban, hogy ennek rendszeres és pon­tos vezetése milyen kitünö segédeszközt ad az irattáros kezébe, segít­ségével mennyivel könnyebben lehet az iratokat rendben tartani és se­lejtezni. Az iratok csomózását illetően is fontos és hasznos gyakorlati tanácsokat kaptam. Irattárunk ugyan még nem vezette be a levéltárak­ban alkalmazott kötegelési módszert, de az eddigi dróttal való kötözés­ről áttértünk a sokkal célszerűbb és az iratokat kevésbé veszélyeztető zsinegelésre. Az iratok expediálásával kapcsolatos problémára nem kaptam mindenre kiterjedő, világos útmutatást, Ezt két okra tudom visszave­zetni. Elsősorban azt kell megemlitenem, hogy az általam látogatott tan­folyainon külkereskedelmi vállalatok és gépipari vállalatok irattárosai vettek részt. E körülmény - a különböző tipusu vállalatok igen eltérő iratkezelési, postázási, tárolási módszerei következtében - már eleve lehetetlenné tette a kérdés alapos, részletes megtárgyalását, amelyet a második ok, a rendelkezésre álló korlátolt időkeret csak elmélyitett. így nem sikerült tisztáznunk, hogy melyik postázási, expediálási mód a helyes. Bőven maradtak még tisztázatlan kérdések a selejtezéssel kap­csolatban is. Szerintem e kérdés megvitatásához még legalább három külön előadásra lett volna szükség. A vállalatom iratselejtezését sza­bályozó 8280/1958. KGM. sz. rendeletnek selejtezési ügykörjegyzéke ugyanis nagyon hiányos. Sok olyan iratfajta, amely a napi munkában minduntalan felbukkan, vagy hiányzik belőle, vagy más néven szerepel. Az ilyen esetben követendő módszerrel kapcsolatban kaptunk ugyan szempontokat a tanfolyamon, de ez nem elegendő. Ugyancsak a selejté­zési ügykörjegyzékkel kapcsolatban emlitem meg, hogy szerintem a megadott őrzési határidőket is módositani kellene: egyes iratfajtákat a

Next

/
Oldalképek
Tartalom