Levéltári Híradó, 10. (1960)

Levéltári Híradó, 10. (1960) 3–4. szám - FIGYELŐ - Kísérletek a proveniencia elvének újabb értelmezésére / 145–162. o.

zete. hanem a levéltár szervezete kell, hogy irányadó legyen.* (Panhuysen ezzel kapcsolatban szükségesnek tartja - ugyancsak további félreértések elkerülése céljából - megjegyezni, hogy a fentiek egyáltalában nem Jelentenek állásfoglalást abban a kérdésben, vajon a jelenlegi irattárak elrendezésénél az irattárak beosztásának meg kelte egyeznie az illető hatóság szervezetével és beosztásával. Ezt, mint ide közvetlenül nem tartozó kérdést, itt nem kívánja tárgyalni.) A 16. paragrafus Jelenlegi fogalmazása kétségtelenül alkalmas félreértésekre, még akkor is, ha ezt a félreértést a hozzáfűzött magyarázat kiküszöböli. Bzt a körülményt már annak idején is észrevették s a levéltárosok egyesületének -1893. június 14-én tartott ülésében Muller, akitől e paragrafus íogalmázása származik, csak nehezen tudta a jelenlegi rogalmázást elfogadtatni. Mivel azonban a félreértések lehetősége fennforog, így Panhuysen szerint célszerűbb lenne ezt a 16. paragrafust az alábbi fogalmazásban felvenni; «Egy levéltár beosztásának rendszere az illető levéltár eredeü szervezetén kell, hogy alapuljon,* Előadásának ezután következő részében Panhuysen részletesen ismerteti e paragrafusok keletkezésének előtörténetét E kitérés után kanyarodik csak vissza ismét a H

andleiding revíziójának kérdéséhez. Bár a Handleidingban lefektetett elvek általános elismerésre találtak és világszerte elfogadták a proveniencia elvét, utóbbi időben ellentmondások is jelentkeznek. A legnagyobb port felvert támadást Veibull Carl Gustav svéd íölevéltáros indította •Archivordnungsprínzipien. Geschichtlicher Überblick und N

euorientierun£» cimü cikkével, mely az Archivalische z

eitschrift 1934. 52-72. oldalán jelent meg. Brenneke ezt Archivkunde-jában a proveniencia-elv elleni általános támadásnak nevezte. Veibull a történeti áttekintésben Franciaországból indul ki s ismerteti a Pierre Daunou-féle mesterséges rendszert, majd az 1841-ben Buchatel belügyminiszter által kiadott rendeletet. Szerinte azonban a proveniencia elvét a levéltárak rendezésére vonatkozóan először 1881-ben Poroszországban irják elő, annak a tervezetnek alapján, melyet Max Lehman készített és von Sybel, az állami levéltár igazgatója elíogadott. Brenneke is így adja elő a dolgokat s büszkén mutat rá, hogy ezt a német rendszert vette át Hollandia ós vitte rendszeresen keresztül, miután elméletileg Muller, Feith és Fruin megalapozták. Panhuysen ezeket a beállításokat téveseknek bélyegzi, mert nem ismerik az idevonatkozó holland szakirodalmat. Hollandia nem vette át a németektől az ott 1881-ben Jelentkezett proveniencia-elvet, mert a proveniencia élv Hollandiában már 1826-30-ban Jelentkezett, Dedel Gerrit találta fel és ő alkalmazta. Dedel Gerrit találta fel és ő alkalmazta. Dedel halála után az elvet munkatársa, Vermeulen fejlesztette tovább hivatalosan is megfogalmazva azt Inventaris van het archív der Provincie Utrecht (Az utrechti tartomány levéltárának leltára) cimü munkája bevezetésében, ahol így ír; <A leltár előtt található rövid tartalommutató egyetlen pillantásra megmutatja, mennyire sikerült nekem ez iratok között azt az eredeti rendet helyreállítanom, mely annak idején praktikus volt, mely előnyösen nem cserélhető fel mással.* A proveniencia-elvet tehát, Veibull és Brenneke állításaival ellentétben, hollandok találták fel és ők alkalmazták, legalább 1875 óta. A történeti áttekintés után Veibull átmegy az «általános támadásba*. Azt az elvet tökéletesen elfogadja, hogy a levéltárat egységes egésznek kell tokinteni, és nem szabad más levéltárból származó darabbal keverni. Véleménye szerint azonban az ellen, hogy egy levéltár eredeti szervezete normaként kell, hogy szolgáljon a rendezésnél, jogosan lehet és kell kifogást emelni. Felveti ugyanis a kérdést, hogy mi a levéltáros céUa a levéltári anyag rendezésével. Szerinte semmiképpen sem az, mint a muzeológusé a múzeumi anyaggal. A célt ő -» ugyanúgy mint az 1841-es írahcia rendelet -, abban látja, hogy az anyag minél könnyebben és gyorsabban hozzáférhető le*gyen a hatóságok, vagy a kutatók megkeresése esetén. Mivel pedig a levéltárak keletkezése szerinte egyáltalában nem előre végiggondolt rendszer alapján tőrtént, hanem az anyag eleinte Jórészt csak kronologikus sorrendben halmozódott, igy a levéltári rendezés nem lehet puszta restauráló munka, hanem teremtő-Jellegünek is kell lennie. Veibull szerint a fentiekből nem szabad arra következtetni, mintha ez visszatérés akarna lenni a mesterségesen kialakított .kategóriák rendszeréhez,. ABZ a rendszer csak olyan tárgy160