Levéltári Híradó, 10. (1960)
Levéltári Híradó, 10. (1960) 3–4. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI. MAGYAR LEVÉLTÁROSOK KÜLFÖLDÖN - Felhő Ibolya: Látogatás a stralsundi városi levéltárban / 47–48. o.
gait az akkor nagyhatalmú Dániával szemben > később pedig a Hansa lehanyatlása és gazdasági erejének megfogyatkozása után csaknem kétszáz éves svéd uralmat, sok háborús pusztulást, majd Poroszországhoz csatolása (4845) után ujabb fejlődést élt át, gazdag levéltári anyagot hagyott korunkra. E várakozást a stralsundi levéltár még most, a második világháború folyamán szenvedett 40 %-os vesztesége után is kielégíti; 5500 darabból álló szép oklevélgyűjteményt, értékes kódexeket, a Hansa-gyülésekről készült Jegyzőkönyveket, városkönyveket, polgárkönyveket, számadásokat, bírósági iratanyagot, a a városi hivatalok iratait tanulmányozhatják benne az érdeklődők. Megragadták a figyelműnket olyan anyagcsoportok is, amelyek a mi városi levéltárainkban nem találhatók és a városi levéltárak gyűjtőkörének, feladatainak tágabb értelmezése következtében Jöttek létre. A Német Demokratikus Köztársaságban ugyanis a városi levéltárak munkájának egyik fontos ága ma is, akárcsak régebben minden olyan dokumentum gyűjtése és rendszerezése, amely a város történetének, fejlődésének bármely részletére fónyt vet Ennek a gyűjtőmunkának a központjában a *kortörténeti gyűjtemény* (zeitgeschichtliche Sammlung) áll, amelyben a régi városi krónikák folytatásaként összegyűjtik és címszavak szerint rendezve elhelyezik a város politikai, gazdasági, kulturális életének fejlődésére, fontos eseményeire vonatkozó dokumentumokat; ujságkivágatokat, fényképeket, hangfelvételeket, a levéltáros által készített feljegyzéseket stb. Ennek a gyűjteménynek az állandó továbbvitelére olyan nagy gondot fordítanak, hogy a levéltár maga készít fénykép- és hangfelvételeket a városban folyó építkezésekről, politikai, kulturális megmozdulásokról stb. A kortörténeti gyűjteményen kivül vannak speciális Jellegű gyűjteményei is a levéltárnak, mint a városábrázolások gyűjteménye (metszetek, rajzok, festmények, fényképek), vagy a város színházának működésével kapcsolatos gyűjtemény (színlapok, színészek életrajza, fényképe, a szinrekerűlt darabok katalógusa stb,). A levéltárnak ezt a sokrétű anyagát nagy gonddal, korszerű módon őrzik. A levéltár épülete ugyan nem levéltári célra készült - egy régi polgári kereskedőcsalád palotának is beillő emeletes lakóháza - a raktárak, műhelyek, dolgozószobák, kutatótermek berendezése és felszerelése azonban teljesen szakszerű, modern, ízléses, az anyag épségben való fennmaradását és a levéltári munka zavartalan végzését kifogástalanul biztosltja. De nemcsak az irat- és egyéb dokumentum anyag tárolása, technikai kezelése, hanem rendezése és segédletekkel való ellátása, kutatásának megkönnyítése tekintetében is gondos, az anyag szeretetétől áthatott, magasszinvonalu levéltári munka eredményei tárultak elénk. Az oklevélgyűjteményről pl. kitűnő regeszták készülnek. Jól kezelhető kartonokra gépelve s hasonló pontos, modern cédulakatalógusok, mutatók segítik elő az egyéb állagok használatát is. Mindent összevetve tehát ugy láttuk, hogy a levéltár anyagi és tudományos szempontból egyaránt kedvező, a benne őrzött anyag értékéhez méltó helyzetben van. Ennek a kedvező helyzetnek a kialakulása a levéltár dolgozóinak lelkes és hozzáértő munkája mellett a város vezetőinek és egész lakosságának a város múltja és múltjának forrásai Iránt érzett megbecsülésében, érdeklődésében találja magyarázatát. E megbecsülés, érdeklődés felkeltése és ébrentartása viszont nagy részben a város le véltárosának, érdeme; tevékenyen részt vesz a város kulturális életében s például a vá* ros 725 éves fennállása alkalmából a levéltár dolgozóinak segítségével szép kötetet állított össze, amely a város történetét és a felszabadulás óta megtett útját ismerteti. A Német Demokratikus Köztársaságban a városi levéltárak •* mint ismeretes - szervezetileg nem tartoznak az állami levéltári igazgatósághoz, csupán tudományos tanácsadással segíti munkájukat az igazgatóság. Ilyen körülmények kőzött különösen hasznos, hogy a város vezetősége és egész közvéleménye átérzi a levéltár munkájának Jelentőségét, nagyra értékeli ezt a munkát s ezért megadja a szükséges anyagi eszközöket a levéltár fenntartásához és állandó fejlesztéséhez. (Most tervezik például uj épület emelését a levéltár számára, bár a levéltár Jelenlegi elhelyezése, berendezése - nyugodtan mondhatjuk *» sokkal jobb, mint nálunk egyes állami lovéltárakéJ Nagyon örvendetes volna, ha a levéltári anyag és a levéltárosi munka megbecsülése tekintetében nekünk is sikerülne ehhez hasonló eredményeket elérnünk. Felhő Ibolya + + + 48