Levéltári Híradó, 9. (1959)
Levéltári Híradó, 9. (1959) 3–4. szám - FIGYELŐ - A lengyel levéltárak negyedik módszertani konferenciája / 227–244. o.
érett anyagot Az USA-fcan. ahol a szövetségi hivatalok évenként (4950) 840 000 in iratanyagot termelnek, 16 ilyen raktárban 530 dolgozó működik. A szerző ezután sorra ismertette az USA-ban, Angliában, a Német Szövetségi Köztársaságban és a Szovjetunióban kialakult intézkedéseket és helyzeteket A helyes ut --. hangsúlyozta befejezésül - természetesen nem az ebben vagy abban az országban alkalmazott módszer átvétele, hanem a helyzet beható eiemzése. Kétségtelen, hogy a levéltárosok uj feladat, előtt állanak, - meg kell határosatok a fontos és mellékes tények ismérveit ki kell tudniok választani az adott csoport jelentős, domináló, döntő anyagát fiz a követelmény szükségessé teszi a levéltárosok minősítésének emelését és intellektuális képességek növelését A Henryk Altman által nemzetközi perspektívákban felvázolt téma lengyel és speciálisan módszertani vonatkozásait Maria Bieíinská A lesiUabb iratok értékelésének alapelveiről oimü referátuma világította meg. A tömegesen növekvő levéltári anj aggal való megbirkózás kérdése és vele együtt az iratok értékelésének és a selejtezésnek kérdése nem uj és nem is különlegesen lengyel probléma ~ hangsúlyozta. A hazai és ,a külföldi kutatás alapján világos, hogy a mai levéltárosnak az iratok értékelésének ismérveit kell tisztáznia. Ennél a munkánál tekintetbe kell venni a levéllarak kívánságain túlmenően a jövő általános fejlődését ós a történeti kutatás irányát. Revízió alá kcíll venni azt az elvet, hogy a lehetőséghez képest az irattermeid hatóság teljes anyagát fenntartsuk, hiszen a jövő történészének fizikailag sem lesz meg a lehetősége arra, hogy ilyen hatalmas anyagot tanulmányozzon át Tekintetbe kell venni azt is, hogy ilyen hatalmas anyagot már csak technikailag sem lehet átvenni és elhelyezni, A világ' valamennyi levéltárosának arra kell törekednie, hogy a történeti forrásanyagot a jövő kutatása szempontjából az elengedhetetlen minimumra csökkentse. Ezért a századfordulón uralkodó német tudományos felfogással szemben meg kell állapítani, hogy a levéltáros igenis jogosult az általa értéktelennek talált iratok megsemmisítésére, de olyan módszerrel keli felvérteznie magát, hogy az általa megsemmisített anyag valóban teljesen értéktelen legyen. Ilyen módszer kidolgozása annál nehezebb, mert a levéltárosnak egyedül kell ezt kidolgozni és legfeljebb az Irattermeid vagy a történész segítségét veheti igénybe. A történész azonban nem tudja,, hogy mi érdakii majd ulod ját, az irattermeiének pedig csak gyakorlati szempontjai lehetnek, történeti szemléletet nem v&rh&Múk tőle. , Gyakran hang súly ózzák, hogy a levéltáros az elmélet fejlesztése és az alapelvek alkalmazása ellenére is csak elsősorban az irat vagy az irattár egyéni vonásaival vathel számot íía ebben v.. valami igazság, a néhány, vagy néhány száz leguj&bbkori irattárt átvevő levéltaros az egyéni voná sok ellenére is egységes módszert dolgozhat ki. pl, a járási tanácsok irattáraira nézve. Ezzel a módszerrel kell az iratok értékelésénél is eljárni. A jelenlegi selejtezést az állami levéltára;: értékelés-s alapján hajtják végre, és végrehajtását szabatos utasítások könnyítik meg, amelyek, pontosan meghatározzák a kiselejtezhető iratokat Az ilyen utasítások elkészítéséig hosszú ut vezet, s ennek a lengyel levéltárügy ma még az - elején tart, mert az eddigi selejtezések a sürgősség jegyében állottak. A legutolsó háború után a lengyel levéltárügy kettős feladata előtt állott: meg kellett mentenie a szétszórt történeti forrásanyagot, és falügyeletet kellett gyakorolnia a keletkező irattárak felett. Xz utóbbi feladat következménye volt a levéltáron kívüli selejtezés. 4z 1950^-52. évek selejtez ősének tisztán anyagi jellege volt (papirellátás) á'ezért a levéltárosoknak a lehető leggyorsabban meg kel lett határozni az általában • mákulaturái-nak nevezhető s ilyenként megsemmisíthető anyagot A követ kező szakaszban a makulatúra fogalmát már olyan iratokra is kiterjesztették, amelyek bizonyos lőo muíva lesznek bezúzhatok. Ezt abban a hitben tették, hogy a levéltári őrizetre átveendő iratok kiválasztását ez elősegíti. Sajnos az irattárakban végzett felülvizsgálatok nem igazolták a levéltárosok elképzelését Az említeti időszakban a levéltárosok erőfeszítései a szervezésre irányultak, aminek az lett a következménye, hogy a maradandó értékű iratanyag az irodákban maradt a íöbhi pedig az irattárból a zúzdába ment Ez viszont gátolta a helyes levéltári szemlélet érvényre jutását és iratselejtezés alatt végül már kizárólag azt a folyamatot értették, amelynek során a hivatal az irat2*8
