Levéltári Híradó, 9. (1959)
Levéltári Híradó, 9. (1959) 3–4. szám - FIGYELŐ - Bélay Vilmos: Új szovjet levéltári útmutatók / 218–221. o.
F 1 8 Y E L 5 OJ SZOVJET LEVÉLTÁ RI ÚT MUTATÓK A Szovjetunió központi levéltárai és utánuk számos vidéki levéltár is egymás után jelentették meg az elmúlt évtizedek során nyomtatásban útmutatóikat a kutatók tájékoztatása céljából igen nagy segítséget Jelentenek ezek az útmutatók, különösen az olyan bonyolult összetételű és rendkívüli gazdagságú levéltárak esetében, mint amilyenek a központi levéltárak. A szovjet szakirodalom azonban, nagy értékük hangoztatása mellett arról ts beszél, hogy egy s más tekintetben hiányosságaik is vannak. Bizonyára a legnagyobb ezek közt az. hogy nem készültek mind egységes elvek szerint, másik hiányosságuk az, hogy igen sok esetben nem számolnak be a levéltár valamennyi íondjáról, csak a lontosabbakról. Az értékelésük körül a Szovjetunióban ujabban kibontakozó széleskörű vita számunkra, akik londjeg.yzekéink elkészültével immár ugyantok útmutatók készítését tervezzük, a viták sok hasznos tanulsággal Járnak : az útmutatókkal kapcsolatos számos elméleti és gyakorlati problémára hivják lel figyelmünket Ezért nőst Sznitko vitacikkének s a vele polemizáló több hozzászólásnak ismertetése után ujabb két, e kérdésben kelt tanulságos szovjet cikket illetve ismertetést tárgyalunk. A Szovjetunió Központi Állami Történeti Levéltára (a továWDiakban a Szovjetunióban használatos rövidítése szerint: CG1AL) uj útmutatójának ismertetője, N, P. Jeroskin már elöljáróban leszögezi, hogy ez a munka sokkal jobb, mint a levéltár régi (4933-ban megjelent) utmut^ja volt." Helyesli az útmutató összeállítóinak azt az eljárását, hogy az iratanyag osztályozásának alapjául a hivatali-ágazati elvet tették. Megjegyzi azonban, hogy egyes esetekben eltértek ettől az elvíöl, bár szerencsére csak ritka esetekben. Jó megoldás az is. hogy az egyes, hosszú ideig működött, tehát igen sok iratot létrehozó hivataloknak - mint amilyen pl. az Államtanács - alárendelt különféle kisebb szervek, bizottságok stb. fondjait közvetlenül a telettes hivatal fondja ismertetése után tárgyalják. Ezeknek a munkája szorosan összefüggött amazokéval, a két tlondképző»-nek tagjai, illetve munkatársai részben azonosak voltak, ugyanazon ügynek egyik fázisa az egyik, a. másik fázisa a másik hivatalban intéztetett, ügykezelésük is sokszor összefolyt, mindenképp indokolt hát a tárgyalásuk egymás mellé hozása. Az útmutató fejezetekre tagolásával kapcsolatban vannak kifogásai a bírálónak, ezek azonban persze nem olyan hibákra vonatkoznak, amelyek az útmutató használatát nehezítenék, csak szerkesztési szempontból nem helyeselhetők. így Jeorskin szerint hiba a szenátust és a szinodust külön fejezetben tárgyalni - ezek voltak egyébként a cári Oroszország legmagasabb igazságszolgáltatási szervei. Ugyancsak felesleges szerinte a IV. fejezet (*minisztériumon kívüli hivatalok*), mert ezeket a fondokat el lehetett volna osztani a többi fejezetbe, mindegyiket a maga helyére. Szerkesztési hiba az is, hogy pl. a tudományos társaságokat és kapitalista vállalkozásokat egyazon fejezet tárgyalja. Az útmutató meglehetősen sok fondról szól, bár az összes íondoknak csak mintegy a felét - 495 állami,, ül. közületi és 96 magánfondot ismertet - a másik felét csak mellékletben egyszerűen felsorolja. Ezt minden útmutatóban igy szokták : a íontosabbnak itélt fondokat tárgyalják, a kevésbé fontosakat csak felsorolják. Ha most azt a kérdést vizsgáljuk, hogy az egyes íondoknak érdemük szerinti minősítése helyes-e vagy sem, itt is talál a bíráló javítani valót. Kifogásolja, hogy x. Az uj útmutató megjelent 4956-t>an a szovjet Belügyminisztérium Levéltári Főigazgatóságának kiadásában. Szerkesztette: Sz.K. Valk és Y.V. Bedin. N. P. Jeroskin cikkét Id. Isztoricseszkij Arhiv 4958. Nr. 3. 228-232. 48
