Levéltári Híradó, 9. (1959)

Levéltári Híradó, 9. (1959) 3–4. szám - LEVÉLTÁRAINK ÉLETÉBŐL - Páhi Ferenc: Adalékok Szentes város közigazgatásának és igazságszolgáltatásának történetéhez, 1837 / 162–199. o.

A szoba elég tágas legyen, hogy a három pénztári kezelők és az ellenőr íróasztalaik éttér* jenek, azonkívül pedig mög hely maradjon, több embert Is, ha egyszerre jelenne meg felfogadni, miért a szobának mintegy 45 négyszögöl tért keli tartani, i azt az iró és pénzolvasó asztalok miatt mintegy három ablakkai ellátni, Az ajtó előtt a szobán végig egy mellig érő fakorlát válassza el a pénzhozőkat, vagy kívánókat, a pénztári tisztségtől. A mellék mintegy 0 négyszögöl térségi! szoba hasonló tüz és egyéb védelmü készülettel el­látva, a pénztári szobába nyíljon, ezen szobába doigozzók a számvevő, ott fognak a számadások és a városnak legbecsesebb irományai a Icőrüiáliásokhoa- képpest elkülönözött ládákban és záros szekrényekbon tartatni ugy, hogy az utóbbi szobának vasajtaja mind a két szobát biztosítsa. A pénztári szobának egy arányos nagyságú előszobája lészen,, melyben télen-nyáron egy megbízott szolga háljon, ezen szolga már a fűtés és íis^t^atás miatt szükséges, s egyéb iránt a fizetések sürgetésére fordítandó, azonkívül pedig télen-nyáron egy éjjeliőr belől a városháza udvaron, egy pedig kívül az utcán fog vigyázni 7, szakasz. Mind a három pénztárnak egyik kulcsa szünet nélkül az ellenőrnél lészen, s műiden pénztári ládákban legyen a kisebb bádog ládácska, melyben a mindennapi pénztári: szük­ségre szolgáló mennyiségű kézi kassza név alatt elkülönözve tartassék, ezen bádog ládácska az ellenőr ho^zájárultával napjában kétszer kivétetik, s vissza helyeztetik a nagy pénztári ládába, s ha utóbbiból a folyó kiadásokra a kézi kasszába pénzt kell* adni, a mennyiséget a számvevő ha­tározza el, S, szakasz. Mindenik pénztári kezelő minden bevételei és kiadásai felől egy tökéletes szoros értelmű kasszakönyvet vezet, a kasszakönyv eszméje minden idöieges praenotáííókat ki­zár, s a bevételeket s kiadásokat a legszigorúbb valósággal mutatja ki, amint azok napról-napra a pénztárba tettlegesen befolytak, vagy pedig belőle kimeneteltelek, nem lévén ott bármiféle com­puíusnak vagy kiegyenlítésnek helye, mely ha szükséges a számvevőség" tárgya, s az ő munkái­nak körébe tartozik. A pénztárikönyv rendes szerkesztésének önkénti következménye, hogy a pénztári állományát minden órában a legegyszerűbb összeadások és levonások által tökéletesen megtudhatni, ami ezen városi pénztárokra általában különösen a váltságira nézve ezennel fő ke­zelési feltételül és szabályul tétetik. 9, s z a k a s %. Mindenik pénztári kezelő mindennap az azon napi bevételeket és kiadáso­kat először és ugyan ugy szóiván azon pillanatban, amelyben az egyes fizetést vagy bevételt s ZSZ&UQ), egy a szükséges rubrikákkal ellátott Rapuláréba irja, ebből pedig még azon nap áiiaj­a kitételeket a hasonló rubrikákkal ellátott s a közvetlen előbbi tudniillik 8, szakaszban bő­vebben előadott kasszakönyvbe. 40. s z a k a s z. Arai a váltsági pénztárt illeti, minden egyes lakos kezében egy kemény boritéku könyvecske lészen, ennek minden részeit egy zsineg tartja össze, melyre a könyvecske utolsó lapján a város pecsétje vagyon nyomva, a pecsét mellett pedig a íőkamarás aláírása ol­vasható, ezen könyvecskéből minden időppreben világosan ki kell tetszeni, hogy a váltság kez­detétől fogva egész a vizsgálat idejéig mit fizetett a könyvecskének birtokosa, a) urbör: tartozás haszonbérére, b) kezelési (regié) taksára, ' c) törlesztő taksára. Araiért, ezen könyvecskét annak birtokosa anny íszor, ahányszor a váltsági pénztárba valamit fi­zet, előmutatja, a város pénztárnokjának, s ez a fizetést az illető cim alatt ugyanazon könyvecs­kébe beiktatás által nyugtaíja, hozzátévén mindenkor a költ napot, s aláírást, melyet az ellenőr is mint tanú. tuíajdon aláírásával megerősít Amint a feni említett egyes lakosok fizetéseiknek, a váltság kezdetétől a vizsgálat pillanatáig és neveze­tesen a fentebbi címekre elkülőnőzve, ugyanazon lakosoknak kezeiméi lévő könyvecskékbői tökéletesen ki kell tetszeni ugy azon fizeléseknek hasonló világosságban kell minden 1 órában a váltsági pénztár számadásánál az által helyhezve lenni, hogy a válísági főkönyvben minden egyes lakosnak azonnal a váltság kezdetében egy lap nyitíaiík; mélybe a fizetések éppen "§y iratnak be, mint ama könyvecskébe írattak, aületőieg ezen könyvecske ál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom