Levéltári Híradó, 9. (1959)

Levéltári Híradó, 9. (1959) 1–2. szám - LEVÉLTÁRAINK ÉLETÉBŐL - Oltvai Ferenc: A Makói Városi Levéltár működése / 139–140. o.

üzem és városi iskola főleg számszaki vonatkozású iratainak sorozata teszi ki a 700 folyómé­ternyi terjedelmű iratanyagot. A levéltár működtetésének megindítását a városi tanács kérésére 1958. évben a Levéltá­rak Országos Központja tette lehetővé. Az év utolsó három hónapjában egy időszaki alkalmazott felfogadásával indult meg a munka. Tudnunlc kell, hogy az épületet a városi tanács- -1950 nyarán feladta és a volt megyeházát foglalta el hivatalai számára. A volt városházán a makói járási ta­nács hivatalai rendezkedtek be. A levéltár tehát eredeti helyén maradt. Ez idő szerint mind a városi, de különösképp a járási tanács, mint házigazda, megértéssel kezeli a levéltár ügyét. A járási tanács azzal nyújtott segítséget, h gy a levéltár használatában volt két kise"bb helyiséget visszaadott, bútorzatot, kályhát és fűtőanyagot bocsátott a levéltár rendelkezésére. A levéltári munka végzésére a LOK javaslatunkra Kelemen Ferenc nyűg. tanárt bizta meg, aki nagy szere­tettel és buzgalommal végzi munkáját A város történetének jó ismerője, működése nyomán ku­tatók keresik fel a levéltárat és a középiskolások szakkörei látogatják. Magunk is igyekszünk Kelemen Ferenc odaadással végzett munkáját támogatni. Arra törekszünk, hogy a helyi párt, ta­nács, állami és társadalmi szervekkel fenntartsuk a kapcsolatot és törekvéseikben segítsük őket Egészben véve elmúlt évi működésünk egyik pozitívuma a városi levéltár működésének megindulása és ezzel e Jelentékeny kultúrájú város életébe történt bekapcsolása. 140

Next

/
Oldalképek
Tartalom