Levéltári Híradó, 8. (1958)

Levéltári Híradó, 8. (1958) 1–2. szám - Szedő Antal: Az olasz állami levéltárak / 55–79. o.

név alatt ismeretes levéltárakról van szó. Ezekkel szemben a levéltárak álláspontja az legyen, hogy össze kell egyeztetni a magánérdeket a közérdekkel. Az olaszok jónak tartják az angol módszert amely szerint magánegyesületek jönnek létre a magánlevéltárak gondozására, ezek a rábeszélő módszert alkalmazzák, és szép sikereket értek el, 3000 magánlevéltárt lajstromoztak és 450 kötetnyi kiadványt hoztak tető alá. A többször idézett -1939 évi levéltári törvényig Olaszországban magánlevéltárak kérdésének nem volt rendeleti szabályozása. Mint sok más országban, itt is a műemlékvédelmi törvényt alkalmazták. Ennek ellenére sok család ajándékozta vagy helyezte letétbe levéltárát állami levéltárakban. Az 4939 évi törvénynek a VII. fejezete foglalkozik a magánlevéltárakkal, azonban mindmáig hiányzik az eddigi tapasztalatokat figyelembevevő végrehajtási utasitás. A törvény után különböző felkutatások eredményeképpen ma 724 családi levéltárat ismerünk. Természetesen ennél több családi levéltár van Olaszországban. De vannak jogi személyeknek; egyesületeknek, akadémiáknak levéltárai, melyek forrásértéke nagy, és mégsem vették őket eddig kellő figyelembe. Viszont igaz az, hogy a családi levéltárakat fenyegette mindig a nagyobb veszély. A vállalati levéltárak anyagát a polgári törvénykönyv Olaszországban is 40 évre biztositia. A*z 1939 évi törvény 24. §-a előírja, hogy a magánlevéltárakat tulajdonosaiknak be kell Jelenteni. MÓgis csak 469 magánlevéltár tett ennek a kötelezettségnek eleget A bejelentések elmulasztását többnyire az okozza, hogy nem tudnak a levéltári törvényről. Vagy ha tudnak róla, nem ismerik családi levéltáraik értékét a tulajdonosok. Délen volt a legkevesebb bejelentés, ennek dacára mégis 70 magánlevéltárat sikerült felderíteni, ez a felügyelőségek érdeme. Mindig a legnagyobb körültekintéssel és tapintattal jártak el, mert délen még mindig elég nagy a féltékenység és a bizalmatlanság az Egyesült Olaszország államapparátusával szemben. A levéltári törvény 22. szakasza előírja, hogy bizonyos, nagyon fontos magánlevéltárakra ki lehet nyilvánítani a nemzeti szempontból való különleges fontosságot Ennek a paragrafusnak az alkalmazásánál támaszkodni lehetett arra, amit a levéltárak felkutatás terén még a műemlékvédelmi törvény alapján végeztek. Persze ahhoz, hogy egy levéltárat nemzeti érdekűnek nyilvánítsanak, előbb alaposan meg kell vizsgálni magát a levéltárat A nemzeti érdekűnek nyilvánított levéltárak ellenőrzéséhez pedig Jó leltárak kellenek, mert az ellenőrzés Olaszországban általában abban áll, hogy az érdekelt íél által készített leltár alapján megállapítják, hogy a leltár adatai egyeznek-e a tényekkel. Persze még igy is nehéz megállapítani azt, hogy a levéltár megbízhatóan van-e őrizve és hogy mennyiben tekinthető és milyen fokon rendezettnek. Fontos lenne elérni azt hogy a magánlevéltárakat valamennyit nyissák meg a kutatás számára. De az eddig megvizsgált 700 magánlevéltár közül csak 400 áll a kutatók rendelkezésére. Ezenkívül sok magánlevéltár nehezen megközelíthető helyen van. Sokszor olyan helyen, hogy maga a tulajdonos valamely városban tartózkodik, mig az iratok egy vidéki kastélyban nyernek elhelyezést Általában az olasz levéltárosok arra törekednek, hogy a magánlevéltárakat tulajdonosaik helyezzék letétbe. A már emiitett és ismert 700 magánlevéltár közül bejelentés utján csak 469-ről szereztek tudomást A többi magánlevéltáros sokszor a véletlen folytán például a háborús veszély elől való anyagmentes vagy a háborús károk felmérése során, hagyatéki ügyeket tárgyaló közjegyzők bejelentősei alapján szereztek bizonyosságot A legtöbbet azonban a felügyelőségek és levéltárak éber munkája következtében találták meg. 8. Levéltári anyag a kereskedelmi forgalomban Először az 4939 évi levéltári törvény szabályozta az iratok eladásának módját. Ez kimondta, hogy az állam iratai eladhatatlanok. Persze leginkább a magánlevéltárak iratai forognak veszélyben. A nemzeti érdekű levéltárak anyagának eladását ezért előzetesen, más magánlevéltárak eladásait pedig egyidejűleg kell a belügyminisztériumnak vagy a felügyelőségnek bejelenteni. Történeti érdekű irataikat magánosok ugyancsak a belügyminisztérium engedélyével selejtezhetik ki. Ugyancsak a belügyminisztérium engedélyezhefi történeti értékű iratok külföldre való eladását, de meghallgatva a le70