Levéltári Híradó, 8. (1958)
Levéltári Híradó, 8. (1958) 3–4. szám - Bautier, Robert Henri: A levéltárak felhasználásának új területei: összefoglaló jelentés a Levéltárak III. Nemzetközi Kerekasztal Konferenciája számára, Wiesbaden, 1958. május 20–22. / 324–364. o.
NagybVitannia, Ausztrália. Svédország és Portugália levéltárai e területen semmiféle szerepet sem vállalnak, Jugoszláviában a levéltárak alkalomszerűen közreműködnek egyes tervek megszerkesztésé* nélí így a Dubrovniki Állami Levéltár véleményező szerepet töltött be a kereskedelmi flotta decentra* Iisásánál a Novr-5ad°i szövetkezeti levéltár pedig a szövetkezetek újjászervezésének 2* A levéltárak részvétele a statisztikai munkálatokban A levéltárak itt megelégszenek azzal, hogy a statisztikai hivatalok rendelkezésére bocsátják azokat az iratokat, amelyekre azoknak munkájuk elvégzéséhez szükségük van, Ez a levéltári munka, melynek elvégzésére egyes országokban csak alkalmilag vagy kivételesen kerül sor. másutt gyakran az országos és helyi statisztikai hivatalok és a levéltárak igazi együttműködésének formáját ölti ma* gára Amig ezt az együttműködést a két fél Franciaországban csak kívánatosnak (de teljesen meg nem valósultnak) látja, addig az Magyarországon már konkrét formát veti ieh Ebben az országban a ste* tisztikusok és a levéltárosok közösen adnak ki egy folyóiratot, jelenleg sokszorosított alakban ezzel a cimmel; t Történeti Statisztikai Közlemények!, 4957-ben pedig egy testes kötetet adtak ki, melynek cime- IA történelmi statisztika forrásai* (Budapest. 46-1 1.) Azoknak a munkaterületeknek egyike, amelyeken az együttműködés a legkönnyebben megvalósítható, a demográfia, Magyarországon. Bajorországban, Franciaországban, ezen a téren már konkrét kezdeményezések történtek. Olaszországban - 4933 és 1940 között a római egyetem statisztikai t$> kultása kbc 40 kötetet adott Iá *A népesedési problémák történetének forrásai* cimmeL sok levéít&> ros közreműködésével. Franciaországban Fleury ur, a Szajna-megyei levéltár őre, Houry urrai, tz országos demográfiai intézet igazgatójával együttműködve 4956*ban kiadott egy kis kézikönyvet ilyen cimmel; *Az egyházi anyakönyv éktől a népesedés történetig. A régi anyakönyvek kivonatolásának és felhasználásának kézikönyve.* Ebben kidolgozott egy eljárási módot, melynek a célja az, hogy a rég! egyházi anyakönyvek rendszeres kicédulázásával a statisztikusoknak olyan számszerű adatokat szol'' gáltasson> amelyek minőségileg egyenértékűek azzal, amit a mai statisztikák nyújtanak* Ugyanezek a szerzők most ujabb kutatást folytatnak, melynek az a célja, hogy egy tudományos szurópróbarench szer (systeme d echantulonage) segítségével lehetővé tegye Franciaország egész népességszámának felbecsülését a XVII század végétől kezdődően, » * Nagybritanniában nincs szervezett együttműködés a Public Record Office és a központi statisztikai hivatal között Szoros kapcsolat van viszont közöttük az <Interdepartmental Comittee on SociaS and Economic Research* vonatkozásában, amely az állami szervek statisztikai dokumentumainak megőrzésére hivatott. Azonkívül a központi statisztikai hivatal egy tisztviselője a Public Record Office se* gitségére van abban, hogy az iratselejtezés során statisztikai dokumentumokból miiyen mintadarabokat tartsanak meg 8 Svédországban a levéltárak — kívánatra * felvilágosítást nyújtanak a statisztikai szerveknek* Általában azonban - mint ezt a jugoszláv válasz is panaszolja - a statisztikai szervek és a levéltárak kapcsolata nem kielégítő. Portugáliában az országos statisztikai intézet 1945 óta kiadványsorozatot ad közre saját le* véltára és az állami levéltárak dokumentumai alapján. «A történeti statisztika elemei Portugáiiábans? címmel* 3» A levéltárak és a fcerületszervezetek A levéltárak kétféle módon szolgálhatják a területszervezések ügyét, vagy ugy« hogy az illetékes hivataloknak azok kérésére átküldik a szükséges iratokat, vagy pedig közvetlen közremüködé353