Levéltári Híradó, 8. (1958)

Levéltári Híradó, 8. (1958) 3–4. szám - Tájékoztató a magyar levéltárak tudományos tevékenységéről / 260–270. o.

A jelenlegi helyzetet tekintve tehát a magyar levéltáraknak az iratanyag tudomá­nyos felhasználását segédletek készítése és közzététele utján biztosítani igyekvő munkája, a ma­gyar történettudomány számára nagy segítséget nyújthat Történetkutatásunk elsőizben most ren­delkezik községekig és plébániákig lemenő áttekintéssel az ország teljes állami és magánlevéltári anyagáról, s ez a körülmény igen nagy mértékben alkalmas arra. hogy elmélyítse és megalapo­zottabbá tegye a történettudományi kutató munkát. A segédletek * mégpedig egyre részletesebb se­gédletek * publikációja ugyanakkor a vidéki kutatók számára is hozzáférhetőbbé teszi az ország teljes levéltári anyagát A még csak kéziratos leltárak állandó és eredményes használata, a sok­szorosítva kiadott leltárak iránt megmutatkozó igen nagy érdeklődés alaposan igazolja az elmon­dottakat További terveink a segédletek egységes rendszerének fejlesztése révén, néhány éven be­lül, az ország minden érdemleges levéltári anyagáról megíelelő tájékoztatók kiadását célozzák. Ezek közül különösen jelentőseknek ígérkeznek az állami levéltárak nyomtatásban kiadni terve­zett útmutatói, melyeknek munkálatai a jövő évben indulnának meg. Mindez csak a hazai levéltári anyag segédleteinek közzétételére vonatkozik. Véleményünk szerint azonban lényeges lenne a következő években mielőbb megindítani a hazánk határain kivül lévő magyar vonatkozású iratanyag rendszeres és intenzív felmérését is: elsősorban a hozr záíérhetö tájékoztatók, útmutatók, leltárak s a vonatkozó irodalom stb, áttanulmányoztad savai, kí­céduláztatásával. majd a legjelentősebb lelőhelyekre levéltároskutato kiküldésével s a filmezés meg­szervezésével. Történettudományunk fejlődése ugyanis rövidesen meg fogja követelni forrásbázisunk ilyenirányú kiszélesítését is és a magyar levéltáraknak ennek kielégítésére: a külföldön őrzött ma* gyár vonatkozású iratanyag repertóriumának kiadására is készen kell állniok. Máris folynak a mun­kálatok, hogy a filmen már begyűjtött,'külföldön őrzött levéltári dokumentumokról az érdeklődő tör­ténész-kutatók az eddiginél alaposabb és átfogóbb tájékoztatást kapjanak. Problémáinkat illetőleg e tekintetben súlyos anyagi nehézségeink vannak, A lel­tárakat kéziratként sokszorosításban adjuk ki, mint a LOK saját kiadványait — így ezekért semmi­féle tiszteletdijat fizetni nem tudunk. Még a szerényösszegü minőségi prémium is (kiadványonként 4-2000 rorint). amelyet eddig fizethettünk, pillanatnyilag veszélyben forog. - Egyebek között ezért akadt meg az ismertetőleltárak kiadása is. A szerzők komoly tudományos teljesítményét ui.. amely­lyel például e sorozat első köteteként elkészítették a Helytartótanácsi Levéltár ismertetőleltárát s közel 40 ivén foglalták össze a Helytartótanács hatalmas levéltárával kapcsolatos tudnivalókat mo­rálisan is nehéz 2-3000 forint prémiummal honorálni. Nem is szólva arról, hogy az ismertetőlel­tár ak kiadása alig leküzdhető egyéb nehézségek miatt is stagnál (kiadói vállalkozás hiánya, papir­hiány, stb.). Az egyes állami levéltárak útmutatóinak kiadásánál helyi támogatást is reméltünk, ­Magyarország kéziratos térképanyagának kb. 75 2-át tartalmazó kataszter kiadása óriási jelentő­ségű lépés lenne hazánk régi helyrajzának megismerése és ezen keresztül számos más tudomány­ág: nyelvészet, néprajz, művészettörténet, gazdaságtörténet, földrajz, műszaki tudományok, sőí a népgazdaság szempontjából is. Kiadói kapacitásunk azonban erre sincs. - A segédletek minél szé« lesebbkörü kiadásának kérdését csak részint megíelelő kiadói kapacitás biztosításával, részint^™­a továbbra is sokszorosításban megjelenő kiadványok esetén -• az eddigi szerény prémiumkeret (évi 20 000 forint) további fenntartásával, illetve mérsékelt emelésével lehetne megoldani. 3. Az iratanyag forráskiadványok készítése és közzététele utján tör­ténő hozzáférhetővé tétele jelenleg a levéltári terület egyik legnehezebben megoldható problémája. Végleges profilját illetőleg a levéltári forr ás publikáció intézményesen a Magyar Or­szágos Levéltár Kiadványai ^Forráskiadványok* sorozatában történik. Az 4950-ben megindult soro­zatból eddig a Mályusz Elemér szerkesztette Zsigmondkori Oklevéltár 4440-ig terjedő kötetei, vala­mint a Kumorovitz Bernát szerkesztette Veszprémi Kegesztagyüjtemény jelent meg. Most van sajtó alatt Varga Endre szerkesztésében a 'XVHÍVü. századi úriszéki jegyzőkönyvek válogatott gyűjtemé­nye. Az Országos Levéltár Forráskiadványainak egy másik sorozata «íratok az ellenforradalom tör­ténetéhez* cimen a Horthy-korszak legfontosabb dokumentum anyagait teszi közzé. A sorozat készi­263

Next

/
Oldalképek
Tartalom