Levéltári Híradó, 7. (1957)
Levéltári Híradó, 7. (1957) 3–4. szám - Szászi András: Pótolhatatlanok-e az Országos Levéltár elpusztult iratai? / 398–399. o.
« / Szászi András: PÓTOLHATATLANOK-E AZ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ELPUSZTULT IRATAI? «... Az iratok azonban egyedi darabok. Ha megsemmisülnek egyszer s mindenkorra pótolhatatlanok. Az elégett iratoknak csak elenyészően csekély töredéke volt filmre véve. Ami most elpusztult, annak hiányát nemzedékek multán is érezni fogdák mindaddig, amig magyar történelmet irnak o földön.* Ezekkel a sorokkal végződik Komjáthy Miklósnak a Levéltári Híradó 4956. évi 4. számában közölt cikke, amelyet az Országos Levéltárban pusztított tűzvészről irt. Mint az idézett sorokban, a cikkének más részében is (pl az első oldalának 4. bekezdésében) tényként leszögezi, hogy a magyar levéltárak történetében példa nélkül álló tűzben elpusztult iratok pótolhatatlanok, hiányukat az idő végtelenségéig érezni fogják nemcsak a magyar, hanem a szomszéd népek történetírói is. Bár nem vitatható, hogy az elégett iratok nagy tömegében igen sok olyan irat megsemmisült amelynek pótolhatatlanságához nem fér kétség s azoknak a szinte felbecsülhetetlen értékű iratoknak a megsemmisülése, által a tudományos életünk céljait szolgáló iratokban betölthet étlen űr keletkezett, valamennyi elpusztult iratról azonban ez határozottan nem állitható. Ahogy vannak értékes és értéktelen iratok, ugyanúgy vannak pótolhatatlan és pótolható iratok is. Hogy ezeknek aránya az elpusztult iratokban mekkora volt, természetesen ma még pontosan nem állapithaló meg, de akár az egyik, akár a másiknak az elhallgatása egyformán helytelenítendő. Az elhamvadt iratoknak túlnyomó része valamiféle ügyek hivatali intézése következtében Jött létre, hogy a szükséges adatokat megörökítse. Köztudomású, hogy az írásbeliség bevezetése óta eltelt évszázadok alatt a hivatali ügyintézés annyira szortoágazódott, hogy már nemzedékekkel ezelőtt is egy-egy fontosabb ügy forumok sorát járta végig, s ahol megfordult,ott valamiféle irat keletkezett belőle. Ez a feudális kor utolsó évtizedei, de főként a polgári korszak ügyintézését jellemzi, amikor az ügyek intézésének szövevényes szervezetében ügyintézési fokozatok is voltak, nem beszélve a polgári kori bírói eljárásról, amelynek során jogorvoslatok révén a peres ügyek* ben három bírói fokon (els-„ másod-, harmadfok), az ügy érdemére vonatkozó különféle iratokat hoztak létre. Ezek az iratok azoknak az ügyeknek, amelyekbon keletkeztek a tárgyát, lefolyását, elintézését részben vagy egészben külön-külön is visszatükrözik. Márpedig, ha ügyekot visszatükröző iratok léteznek, hogyha az iratok egyik-másika el is pusztul, azt tartalom tekintetében nom lehet pótolhatatlannak tekinteni, hiszen a megmaradt, iratokból az elpusztult iratban tárgyaltak rekonstruálhatók, tehát megvan a pótlási,lehetőség. Komjáthy Miklós ezt a tényt nem vette figyelembe. Az általa hangoztatott pótolhatatlanság elén bizonyít, hogy az Országos Levéltárban pusztított tűzvészben elhamvadt iratokban bőven volt olyan irat, amelynek visszatükröző irata máshol megtalálható. N Söt, sok elpusztult iratnak teljes értékű, tartalmát betüszorinü pontossággal visszatükröző iratok is vannak. Erre kiragadott példának említhető a minisztériumoknak a királyhoz intézett különféle tárgyú felterjesztését jelentései Az 4867-es kiegyezés után a minisztériumokban az a gyakorlat alakult ki, hogy mivel a király nem ürta a magyar nyelvet, a hozzá' intézett felterjesztések, jelentések pontos német fordítását is egyidejűleg elkészítették és azt a magyar szövegű irattal együtt felterjesztették. A magyarnyelvű példány a király elhatározásával visszaérkezett a felterjesztő minisztériumhoz, a némot fordítás példányát pedig a kabinetirodai irattárban helyezték el és annak iratai között őrzik ma is. Ha figyelembe vesszük, hogy a legfontosabb állami;gyek a király elé kerültek, a király jóváhagyása kellett törvényjavaslatoknak az országgyűlés elő terjesztéséhez, hivatalok, intézmények és állások szervezéséhez, s az illetékes miniszter javaslatára a király nevezte ki a magasabb állami állások betöltőit, ugyancsak ő hagyta jóvá a nyugdíjazásukat és az esetleges elbocsátásukat stb., fogalmat alkothatunk arról, hogy ezekben a németnyelvű iratokban, amelyeknek magyar példányai egyes minisztériumokirataival együií. elpusztultak, történettudományunk számára milyen hatalmas, és milyen értékes forrásanyag áll az elpusztult iratok pótlásául rendelkezésre. 398
