Levéltári Híradó, 7. (1957)

Levéltári Híradó, 7. (1957) 1–2. szám - FIGYELŐ - Sárközi Zoltán: Gazdasági levéltári problémák a kettéosztott Németországban / 280–285. o.

A gazdasági tevéitári iratok selejtezésének kérdése ma már legalább annyira jelectös min. az állami hivatalokéi, (Először az i914^949~es hadigazdálkodás iratanyagának selejtezésénél döb­bentek erre rá a szakemberek,) így került sor 1952 óta részletes selejtezési utasítások kidől gozására a gazdasági iratanyag számára. Az egyes tartományi íöievéltárak egy-egy szakágaza? kidolgozását vállalták. Mindenütt albizottságok alakultak,-Ezekben tudományos (közigazgatási) ^le­véltárosok, üzemi irattárosok és közigazgatási szakemberek dolgoztak együtt Hamarosan 400 se­lejtezési pontot sikerült összeállítaniuk, A kapitalista korszakban az iratok selejtezése az üzemi irattárakban jóformán egyedül a • megsemmisítés* Tormájában volt elképzelhető, A megőrzési határidő volt az egyetlen korlát de ez is jogi s nem tudományos szempontok miatt Ez utóbbi szempontok egyedül az államosítás után tudtak uralkodóvá válni. Jelenleg jóváhagyott selejtezési ügykörjegyzékekkel rendelkeznek; 4. A fogyasztási szövetkezetek, 2. A, parasztok kölcsönös segitő-egyletei, (Paraszti értékesítő szövetkezetek.) 3. A Német Biztosító Intézet 4. A Német Jegybank, 5. Takarékpénztárak, 6. A népi tulajdonban lévő bel- és külkereskedelmi iroda. \ Előkészületben vannak a selejtezési ügykörjegyzékek; 4, Építési tervező irodák. 2. Építőanyag ipar, 3. Kohászati ipar. 4. Fonalipar. 5. Élelmiszer- és élvezeticikk ipar, 6. Textilipar. 7. Ruházati ipar. 8. Elektrotechnikai ipar, 9 ? Finommechanikai és optikai ipar, 40. Bányászat és 44. a itisztán kereskedelmi* vállalatok iratai részére* Minden selejtezési ügykörjegyzékhez részletes magyarázat készült mely a müvelettel kap csolatos legfontosabb tudnivalókat tartalmazza. Ezután következik a katalógus az iratrajták felső rolásával és az őrzési határidőkkel. A selejtezési ügykörjegyzékek a levéltáros számára «Yade mecum* szerepét töltik be, még akkor is, ha ezek a jegyzékek egyelőre meglehetősen tökéletlenek Ha eltérő keretek, - a tőkés gazdálkodás szervezeti keretei - között is, de technikailag azo nos problémáik vannak a nyugatnémet levéltárosoknak is. Erre mutat az a körülmény is, hogy az Észak rajnai-? tfestfáliai Kereskedelmi ós Iparkamara az állami levéltárak x kai együttműködve kidolgozta a gazdasági levéltárak rendezésének elveit Minden üzemnek foglalkoznia kell levéltár létesítésének gondolatával. Levéltári megőrzés szempontjából elsőnek az alapításra és az üzem fejlődésére vonatkozó dokumentumok jöhetnek számításba. Ilyenek; 1. A tulajdonos személyére és családjára vonatkozó mindennemű lényeges irat fénykép és adat 2. Az üzlettársakra vonatkozó iratok. 3. Más vállalatokkal kapcsolatos érdekeltségekre vonatkozó adatok. 4. Szerződések, mérlegek és jelentése!:, eredeü jegyzökönyvek. Der Archivar -1956. 9, évi. 4, füzet 72. I. 282

Next

/
Oldalképek
Tartalom