Levéltári Híradó, 6. (1956)
Levéltári Híradó, 6. (1956) 1. szám - Mandl Sándorné: A Levéltárak Országos Központjának nemzetközi kapcsolatai / 56–58. o.
A levéltári anyag védelme és jobb hozzáférhetősége érdekében az egyház előtt különböző lehetőségek állottak. Az egyházi közigazgatási szervezetnek 1952, évben történt összevonása (négy egyházkerület helyett kettő alakult, az egyházmegyék száma 21-röl 16-ra csökkent) kézenfekvőbbé tette ezt a megoldást, hogy az egyetemes egyház levéllárát intézményesen központi evangélikus levéltárrá fejlesszék, E levéltár fogja átvenni a megszűnt egyházi intézmények iratanyagán kivül azokat a levéltárakat is, amelyeknek megőrzéséről fenntartóik nem gondoskodnak megfelelő módon vagy pedig a jobb kezelés érdekében kérik a központi levéltárat iratanyaguk átvételére. Az egyház e feladat végrehajtásához szükséges dologi előfeltételeket jelentékeny részben már biztosította, s a közvetlen jövő feladata,, hogy célkitűzéseit valóra váltsa. xxx Az 1950. évi törvényerejű rendelet minden tekintetben megadta tehát a lehetőséget ahhoz, hogy az egyházi levéltárak iratanyaga is megfelelő védelemben részesüljön. Biztosította, hogy egyházi és állami felügyelet gondoskodjék arról is, hogy a levéltári anyag minél rendezettebb állapotban álljon az érdeklődő kutatók rendelkezésére. E fontos célkitűzések tekintetében nem lehet és nincs is nézeteltérés egyházi és állami illetékesek között. A törvényerejű rendelet szabályozása megadta a lehetőséget arra, hogy az állam szakhatósága tanácsadás, aktiv segítség révén támogassa az egyházakat levéltáraik fejlesztése terén. Az állami levéltári hálózat szívesen látja el ezt a feladatot, hisz a magyar nép története irott forrásainak egyik szerves részéről van szó, melynek megfelelő fenntartásához általános nemzeti érdek fűződik. Mandl Sándorné A LEVÉLTÁRAK ORSZÁGOS KÖZPONTJÁNAK NEMZETKÖZI KAPCSOLATAI A Levéltárak Országos Központját életrehivó 1950. évi 29. tvr. a Központ feladatává tette a magyar levéltárak külföld felé történő kizárólagos képviseletét és ezen belül a magyar levéltárügy nemzetközi kapcsolatainak kiépítését. Az első esztendők sok esetben sikertelen próbálkozásai után ma már komoly eredményekről számolhatunk be ezen a térületen. Munkánkhoz segítséget nyújtott -- elsősorban személyes tanulmányutak lehetővé tételével - a Magyar Tudományos Akadémia II. osztálya ; a kulturegyezmények levéltári területre vonatkozó pontjainak megszerkesztésén keresztül a Magyar Tudományos Akadémia Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya; szovjet szakirodalom megszerzésével és rendelkezésre bocsátásával, a Magyar Párttörténeti Intézet. Külföldi kapcsolataink kiépítése során felmerülő nehézségeink leküzdéséhez Jelentékeny mértékben hozzájárult a Külügyminisztérium valamennyi illetékes reíeraturajának megértő segítőkészsége is. 0 Hangsúlyozva, hogy nemzetközi kapcsolataink további szélesítése terén a közeljövő feladatai közc|tt még sok tennivaló, sok megoldatlan kérdés szerepel, ez alkalommal elsősorban az eddig 4 * döntően a legutóbbi két évben elért eredményekkel igyekszünk megismertetni a Hiradó olvasóit, Előre kell bocsátanunk, hogy a levéltárak külföldi kutatóiról és látogatóiról a Hiradó más helyén rendszeresen adtunk és adunk tájékoztatást: igy sem erröl r sem a könyvtárainkba rendszeresen érkező külföldi kiadványokról ebben az ismertetésben nem szólunk bővebben. Nemzetközi perspektívánk igen nagyjelentőségű bővülését jelentette az a körülmény, hogy 1954 első hónapjaiban a Kulturkapcsolatok Intézete utján mikrofilmen sikerült megszereznünk a szovjet levéltári szakirodalom két alapvető művét : Knyázev és Mityajev levéltári szakkönyveit. Ezt a perspektívát bővitette tovább szovjet viszonylatban az lszíoricseszkij Archív levéltártani vonatkozású cikkanyaga, (a folyóirat különben 1955. évi 5. számának 196-499. lapján a Levéltári Közlemények alapján ismertette a magyar levéltárügyet) és főleg Rosztiszlav Alekszandrovics Lavrov elvtársnak az IMELSZ archívuma helyettes vezetőjének a közelmúltban tett budapesti látogatása. Az ő'előadásai melyeknek egy részét a Hiradó e száma részletesen ismerteti - valamint az általa főleg filmen rendelkezésű nkre bocsátott széles kört felölelő szakirodalom (melyet a Híradóban folyamatosan fogunk közzétenni) igen jelentősen bővítették ismereteinket a Szovjetunió szocialista levéltárügy érői. \ • Bár a Szovjetunió Belügyminisztériumának Levéltári Főigazgatóságával az intézményes kapcsolatok kiépítése mindezideig még nem sikérült, az a körülmény, hogy az Ukrán SzSzK Belügy 56