Levéltári Híradó, 6. (1956)
Levéltári Híradó, 6. (1956) 1. szám - Borsa Iván: Az egyházi levéltárak helyzete a Magyar Népköztársaságban / 48–56. o.
Az evangélikus egyháznak igen értékes központi levéltárán kivQI négy kevésbé jelentős egyházkerületi levéltára van. Az egyházmegyék levéltárain kivül - a reformátushoz hasonlóan - néhány gyülekezet is őriz jelentősebb iratanyagot. Általában a protestáns egyházak decentralizált szervezete, a Habsburg uralom alatt mindig hátrányos jogállása és birtoktaiansága folytán levéltárai is egyrészt mennyiségileg jóval kisebbek mint a római katolikus egyházéi, másrészt pedig nem annyira az általános politika - és gazdaság *í mint inkább elsősorban a kultúrtörténet és helytörténet szempontjából tartalmaznak értékes adatokat. A görögkeleti szerb és görögkatolikus egyház Magyarország mai területén csak csekély számú hivővel rendelkezik. Csupán kisebb, kevésbé jelentős levéltárai vannak: az előbbinek Szentendrén, az utóbbinak Nyíregyházán. A görögkeleti egyházi szervek levéltárai a történetkutató számára,, főleg a XVM-XIX. század magyarországi szerb kereskedő réteg életére vonatkozólag bírnak jelentőséggel. 3. A két világháború között az egyházi levéltárak - a közlevéltárakhoz hasonlóan igen mély pontra jutó lak. A levéltárak számára legérzékenyebb ponton, az iratvédelem terén fs súlyos hiányosságok mutatkoztak. Így például egy egyházi javadalom gazdasági levéltára papirmalomba került. Azonkívül egyáltalán nem volt megfelelő a levéltárak rendezettsége és hozzáférhetősége sem. Nem volt állami levéltári hatóság. 1 amely szakfelügyeletet gyakorolt volna, igy mind a világi, mind az egyházi levéltárak teljesen magukra voltak hagyatva. Az egyházi levéltárak kezelésére ezidőtájban megfelelő állami szabályozás, illetőleg a meglévő szabály végrehajtásának hiányában egyedül az illető egyház szabályai voltak az irányadók. E szabályok elsősorban általában az egyházi funkciók ellátása során keletkezett iratok védelmét biztosították, s kevésbé törődtek az egyháznak mint magánszemélynek (földbirtokosnak) az iratanyagával. Azonkívül e szabályok - még ha megfeleltek is a kor követelményeinek -"rendelkezéseinek végrehajtása legtöbb esetben az egyház mindenkori levéltárosától függött. Számottevő szakmai irányításról, ellenőrzésről egyházi vonalon sem beszélhetünk. A két világháború között a múzeum-, könyvtár- és levéltárügyet közösen rendező 1929. évi XI. törvénycikk foglalkozott az egyházi levéltárakat is érintő kérdésekkel. Azonban csupán annak deklarációjáig jutott el, hogy az egyházi tulajdonban lévő levéltárak (egyházkormányzatit, gazdaságit és hiteleshelyit egyaránt értve) tekintetében e történelmi jelentőségű iratok biztos elhelyezéséről, tudományos rendezéséről, szakszerű kezeléséről, nyilvántartásáról és a tudományos kutatás biztosításáról az egyházi hatóságokkal egyetértve a Vallás és Közoktatásügyi Miniszter jogosult gondoskodni. Az igy biztosított szakfelügyeleti joggal azonban, - mely pedig az iratok veszélyeztetettsége esetén átmenetileg közvetlen állami intézkedést is lehetővé tett volna - a kormányzat nem élt A törvény végrehajtási utasítása is már csak a volt hiteleshelyi levéltárak, állami és egyházi szervek által közösen elkészítendő és kiadandó ügyviteli szabályzatáról rendelkezett. De még ennek kiadására sem került sor. A kormányzat igy gyakorlatban lemondott az egyházi iratanyag védelméről, fokozottabb rendeztet és érői és a kutatás szélesebb lehetőségének biztosításáról. Az egyházak igy továbbra is kizárólag saját kezdeményezésük és szabályaik szerint kezelték levéltáraikat. 4. A római katolikus egyház levéltárai ügyében az 1918-ban életbelépett Codex iuris Canonici 372-384. canonjai igen alkalmas intézkedéseket tartalmaztak ahhoz, hogy az egyház értékes iratanyaga - mind a régi, mind pedig az újonnan keletkező - megfelelő levéltári kezelésben részesüljön. Ennek a gyakorlatban való végrehajtására azonban nem került sor. Így például nincs tudomásunk arról, hogy egy székesegyháznak, káptalannak, plébániának vagy más egyházi testület nek levéltáráról két példányban elkészült volna a 383. canon-ban előirt leltár, amelynek egyik példánya a püspöki levéltárban került volna elhelyezésre, ugyancsak nem készültek e Codex 375. canon 2. §-a rendelkezéseinek megfelelő leltárak (inventarium seu catalogus) a pöspöki levéltárak iratairól sem. 4 Az egyházmegyék levéltárainak fejlődését nagy mértékben gátolta az a körülmény, 50 "
