Levéltári Híradó, 6. (1956)
Levéltári Híradó, 6. (1956) 4. szám - Borsa Iván: A Német Demokratikus Köztársaság levéltárügye: úti beszámoló / 7–33. o.
nak ugyancsak jelentős része nem renaeiKezík irattárod szaa-Képzettséggei, e szaKicépzeitség megszerzése éraeué'ben a szakiskola levelező tagozatot szervezett. $ most induló levelező tagozatra 120 hallgatót vettek iel. A tagozat üi»g nyitó előauása éppen aiator volt, a*u»kor Potsdam-' ban tartózkodtam és a megnyitó ünnepségen magam is résztvettem- A tagozaton résztvesznek olyan kerületi levéltárügyi előadók is, akik már több éves gyakorlattal és komoly autodidafcüv utón szerzett elméleti felkészültséggel rendelkeznek, csakhogy a szakiskola végbizonyítványát megszerezzék. A résztvevő hallgatók korhatára 25 és 45 év között van. Bár a levéltári szakiskola csak 2 éves, a hvelezö tagozat időtartama mégis legalább 3 év. Illetékesek véleménye ugyanis az, hogy nem lehet levelező tagozaton ugyanannyi idő alaü olyan ismereteket adni illetőleg szerezni, mint nappali tagozat esetében. Ezért szükséges az időtartam meghosszabbítása. A levelező tagozat megszervezésénél abból indultak ki, hogy ha a doigosó ellátja heti 48 órai hivatali munkáját, ezen kivül havonta csak kb. 60 órai tanulísra kötelezhető. Ahhoz, hogy a közel 2000 órás tantervet el tudja végezni, legalább 3 évre van szüksége. A levelező tagozat tanterve még igy is kevesebb órából áll, mint a rendes 2 éves tanfolyam. A 2 éves tanfolyam óráinak száma 2782, a levelező tagozaté pedig 1958. Az alábbiakbari felsorolom a tanfolyam tantárgyait és a nappali tagozat, valamint a levelező tagozat óraszámait annak bemutatására, hogy milyen komoly színvonalon és magas igényekkel folyik az oktatás. Társadalomtudomány (Marxizmus- leninizmus, politikai gazdaságtan) Német nyelvtan, helyesírás, stb. Orosz nyelv Latin nyelv Francia nyelv Testnevelés Német történelem Gazdaságtörténet Állami szervek hivataltörténete Gazdasági szervek hivataltörténete Üzemgazdaságtan Levéltári forrástanulmányok Gazdasági irattan A közigazgatás technikája Levéltártan irodalmi forrás tanulmányok Paleográfia Történeü segédtudományok A íentí összehasonlításból is kivehető, hogy a levelező tagozat tantervének összeállításánál közrejátszott az a szempont, hogy e tanfolyam elsősorban irattárosok részére készült, ezért a nyelvekre és a 16. századnál régebbi tananyagra nem fordít figyelmet. Számítanak arra, hogy bár a tanfolyam hallgatói ugyanazt a végzettséget fogják kapni, mint a 2 éves szaktanfolyamot végzettek, csak közigazgatási szolgálatban fognak maradni, mert felkészültségük mégsem lesz olyan színvonalú, amilyet egy államilag vizsgázott levéltárostól a nagy levéltárakban megkívánnak. Társadalomtudomány és német nyelv esetében azt a jegyzetet (Lehrbrief) használják, amit az oktatásügyi minisztérium központilag adott ki minden szakiskola levelező tagozata számára. Német történelemre a Pedagógiai Főiskola megfelelő jegyzetét használják némi csökkentéssel. - Az. első évben nem szerepelnek szorosabb értelemben vett levéltári tantárgyak, mert ezek jegyzetei még nem készültek el. A levelező hallgató havonta 2 nap szolgálatmentességet kap, hogy a konzultációkon résztvehessen. Ezenkívül minden évben 6 nap szabadságot kap vizsgára való készülésre. Más munkaidőkedvezményben nem részesül. rendes 45676 1-14 152 190 152 266 76 114 76 46 114 114 152 456 38 152 38 levelező 456 120 266 76 114 100 100 114 114 152 256 38 76 26