Levéltári Híradó, 6. (1956)
Levéltári Híradó, 6. (1956) 2–3. szám - FIGYELŐ - A levéltári anyag gyakorlati felhasználása Csehszlovákiában: folyóiratszemle / 230–246. o.
Ném felfedezés az - irja az Archivní Casopis egyik beszámolója - hogy a szakmai és műszaki kutatás « araennyiben következetesen akar hozzáfogni az egyes problémák megoldásához a levéltárakhoz fordul, hogy megismerkedjék az illető probléma valamennyi fejlődési szakaszával és saját ujabb kutatásához kiaknázza a régebbi tapasztalatokat és eredményeket. Újdonság azonban nálunk •- és mondjuk meg rögtönj helyes újdonság - a levéltári tudományos dolgozók, a tutid mányos kutatók és a gyakorlat embereinek egyidejű intézményes találkozása avégett, hogy közösen tisztázzák és tudatosítsák egyrészt az egyes konkrét feladatok teljes terjedelmükben összetett voltát, másrészt az eddig egymástól függetlenül, magukra utaltan dolgozó területek - melyeknek szoros együttműködése most teljesen elérheti az adott feladatok megoldását. *- szoros kölcsönös összefüggését. Világos - és ezt éppen az elfogulatlan szemlélő megfigyelései erősitik meg - hogy annak a levéltári dolgozónak a számára, aki valamilyen problémát megoldandó kutatja a levéltári anyagot, igen hasznos, ha a kutató és a gyakorlati ember magyarázatából, vagy a velük folytatott vitában megismeri azok feladatainak minden lehető részletét, leküzdendő nehézségét és felmerülhető hiányosságait. Ezeket rávetltve levéltári ismereteire, könnyen felismerheti, hogyan lehet segítségére a levéltár a gyakorlati emberek és kutatók aktuális problémáinak. Másrészről utóbbiak á levéltáros magyarázatából megismerik, hogy a levéltárak az ismeretek és tapasztalatok milyen gazdag fegyvereivel rendelkeznek, miiyen rajta a levéltári anyag, hogyan lehet azt használni és végül megtanulják, hogy saját kutatási problémáikat helyesen és konkréten magyarázzák meg a levéltárosnak.* '/['-'• • Persze a kapcsolatok kiépítése és a levéltáraknak a népgazdaság megsegítésére irányuló munkája nem indult meg minden nehézség nélkül. Egyes kezdeményezések ellenére is - mint azt az Archivni Casopis már fent idézett ismertetője megállapította - a helyzet a kutaiás és a perspektivikus tervezés legtöbb területén meglehetősen nehéz volt. •A régebbi anyag és tapasztalatok tanulmápyozása" iránt itt nemcsak kevés vagy egyáltalán semmi érdeklődés nem mutatkozik, hanem néhol a levéltáraknak saját kezdeményezésükből és utólag kell keresztülvinniök és majdnem kierőszakolniuk a levéltári anyag érvényesülését. Ha pedig a kutatok néha. kivételes esetekben a levéltárakhoz fordulnak, akkor ezt összefüggéstelenül, szorosabb kapcsolat nélkül teszik, úgyhogy a megoldandó problémák mindkét része tisztázatlan marad. Végül a levéltár egyáltalában nem is szerez tudomást kutatásának gyakorlati felhasználásáról és kihasználásáról, és igy nem mérheti le munkája hatását és ennek alapján adott esetben nem javíthatja meg, nem teheti pontosabbá működését sem. Pedig bizonyára mérhetetlenül hasznára válnék az ügynek, ha pl. minden területi tervezés a tervezett terület fejlődésére vonatkozó levéltári .anyag következetes áttanulmányozásából indulna ki. A városok és települések építésének történeti tanulmányok alapjára kellene következtetéseit felépítenie, a nyersanyagkutatásnak saját terveit állandóan a levéltári kutatásokkal kellene egyeztetnie, minden nagyobb területi építkezésnél a levéltárakban kellene utánanézni, hogy a régebbi korokban nem végeztek-e már valamit e téren, nem is beszélve a technika történetének gyakorlati hasznáról. Ha ezeknek az alapelveknek helyessége bebizonyosodik, akkor további következménye áz lesz, hogy a modern levéltári tudoraányos dolgozóknak állandó és belső kapcsolatban kell lennie mindazokkal, akik a gazdasági vállalatok jelentős és hosszúlejáratú feladatain dolgoznak. A levéltárak azonban nem csüggedtek el, s felhasználva a rendelkezésükre álló eszközöket elébe mentek a problémáknak. Ebből a szempontból különösen tanulságos lehel számunkra is, L.Mikestiková *A bányászati fondok felhasználása a jelenlegi kutatások szempontjából* című cikke, mely a levéltáros szemével értékelve kísérelte meg felhívni a figyelmet a népgazdaság egy igen fontos részének a bányászatnak a levéltárakban rejtőző és még ma is felhasználható forrásanyagára. Bár a hazánk területén ma folyó bányászat nem tekinthet vissza olyan jelentős múltra, mint a csehszlovákiai, helyénvalónak találjuk e cikk ismertetését, mert helyes módszerei és szempontjai hasonló jellegű tájékoztató elkészítésénél a mi munkánkhoz is segítséget nyújthatnak. A cikk a levéltárak a jelenlegi gyakorlati kutatás számára is felhasználható bányászati anyagát : a bány'avállalkoráshoz kapcsolódó állami és magánüzemek feudális és polgári kori raegíeleIő iratait teszi vizsgálat tárgyává, ilyen számbajöhető összefüggő iratanyag csak a XVI. század után található, mert a korábbi bányamüvelés kezdetleges, kismélységü lévén, a mai kutatás számára iráÖ34