Levéltári Híradó, 6. (1956)

Levéltári Híradó, 6. (1956) 2–3. szám - FIGYELŐ - Vörös Károly: Brenneke "Levéltártan"-a és a külföldi kritika: folyóiratszemle / 219–230. o.

nettudomány érdekeinek és követelményeinek megtelelő vezérszavak sémájával pótolja. Az uj rendezési módszernek tehát, amely az egyes levéltárak egymásközti viszonyát a proveniencia elve alapján szabályozza, a levéltár belső szervezetében előzetesen meg kell szüntetnie az irattári elv gyengéjét, amely még akkor is ellene szegül a levéltár eredeti berendezése gyökeres átalakításának, ha az nem felel meg az illető hivatal szervezetének és hatáskörének, s a «Iond»-elvet is. amely teljesen felborítja a levéltár egész eduigi belső szervezetét is, akármilyen is az. Másodszor szükséges az is. hogy ez a rendezési elv olyan esetekben is beváljon, amikor az irattári elv már csődöt mond vagy nem elegendő.* Mivel a fenti két követeim >nynek egyaránt eleget tesz Prazák figyelemreméltónak tartja Brenneke szabad proveniencia elvét. Hangsúlyozza, hogy bár a levéltárosok igy lehetőséget nyernek a levéltár szerkezetének megváltoztatására ez még nem azonos a francia *resp«ct des fonds* elvével. A szabad proveniencia nem használ ui. késr és mesterséges, előre kiagyalt sémákat, hanem mindig a levéltárat kialakító szervből indul ki. így nem ismer általánosan érvényes rendszerezési elvet sem, és csupán arra törekszik, hogy az iratokat olyan természetes, valóban genetikus összefüggésbe hozza, amilyenben akkor voltak," amikor a hivatalon áthaladtak. Az uj levéltári rend elvei, amelyeket a levéltáros azon egyes hivatalok vagy intézmények keletkezésének és fejlődésének alapos tanulmányozásával alakit ki, amelyekhez az illető levéltár tartozik, tehát nem deduktív természetűek, hanem mindig induktív módon kidolgozottak. Brenneke elve ezért teljesen összhangban van a hollandok kritikájával, amikor helytelenítik a rendezési rendszerek a történészek az idő és egyes egyéniségek által meghatározott és ezért változó érdekei szerinti változtatását. Brenneke az irattári elvhez hasonlóan a levéltárak végleges rendezését követeli. Az irattári és a Brenneke-i elv közti különbség eltérő kiindulópontjaikból ered. Mindkét elv a.fejlődés és organizmus gondolatin alapul, de mig a holland elv a fejlődés fogalmából indul ki, vagyis a levéltár irattári kialakításából," addig Brenneke joggal mutat rá arra, hogy nem vezet feltétlenül minden fejlődés egészséges, tökéletes organizmus kialakulására, amilyent az uj rendytési elv mindenekelőtt kialakítani akar. Viszont, az organizmus elve, amely, mint tudjuk az úgynevezett szabad vagy szervezett proveniencia elvének kiindulópontja, már ia gában foglalja a íejlödés gondolatát.* Prazák most következő fejtegetései mutatják meg legvilágosabban szemléletének a mindenkori gyakorlattal szoros és igen szerencsés összefonodottságál. özemben Verharen steril elméleti fejtegetéseivel Prazák a kérdést rögtön a cseh levéltári gyakorlat szemszögéből kezdi vizsgálni ős ennek során számunkra is igen jelentős szempontokat vet fel. Az úgynevezett szabad proveniencia elvét mindenekelőtt azon levéltárakra tekintettel alakították ki, melyeknek irattári rendje nem fejezi ki a létrehozó hivatal vagy intézmény szervezetét és feladatait. Ilyenek a sorozatosan, vagyis lényegileg kronologikusan vagy numerikusan elrendezett levéltárak, ÁZ ilyen levéltáraknak nincs levéltári organizmus Jellegük, mert belső tagozódásuk -- például a beérkezett és expediált iratok külön sorozataira - nem fejezi ki az illető anyag életét: vagyis nem felel meg a hivatal egyes funkcióinak. A holland irattári elv megköveteli a sorozatbeosztás meghagyását vagy visszaállítását, még akkor is. ha a sorozatokat tárgy szerint rendezhetnök. Ezért nem csoda, hogy az irattári elvet megrótták öncélúsága miatt, és mert ilyen álláspontot foglal el a sorozatokban rendezett levéltárak iránt, természetesen mint helytelent, el is vetették. A levéltári gyakorlat a sorozatba rendezésnél inkább az úgynevezett holland proveniencia elvét követi, mint a szigorú irattári elvet, mivel a tapasztalat megmutatja, hogy a sorozatok szerint rendezett levéltárak rendszerint nehezen hozzáférhetők a történelmi kutatás számára, levéltári feldolgozásuk pedig részletes és igen hosszadalmas katalogizálást vagy legalábbis indikálást igényel. Például felhozhatjuk a XVI 0CV1I1, századi cseh királyi és állami központi hivatalok, cseh karaarák, Mária Terézia kora előtti helytartóságok és részben a cseh kancellária irattárait, amelyekel eredetileg úgynevezett havi fascikulusokban tehát sorozatokban rendeztek. E levéltárak régebbi részeit, amelyek nagyjából a XV-XVíl. század anyagát ölelték fel, a múlt században tárgyi elv szerint rendezték el. Ma ezek minden hiányosságuk ellenére jobban hozzáférhetők a tudományos kutatás számára mint ujabb részük, amely a XVili. század első feléből származik, de megmaradt eredeti irattári, lényegében sorozati rendjében.' Ez a példa arra az érdekes, az úgynevezett proveniencia elve szempontjából bizonyára paradox felismerésre vezet, hogy a gyakorlatban néha jobban beválnak a mesterségesen kialakított tárgyi rendszerek, amelyek elhanyagolják a proveniencia és irattári elvet, 228