Levéltári Híradó, 5. (1955)

Levéltári Híradó, 5. (1955) 1–2. szám - A csehszlovák levéltárügy szervezete: ismertetés / 40–50. o.

szervek gyakran á levéltárak költöztetésével oldották megv Ezzel hatalmáé károdat okoztak, mert hosszú ideiig tartó rendezésen átment levéltárak ezáltal újra áttekinthetetlen állapotba kerüllek A Bizottság jelentéséből kidería hogy nem fordítottak elég gondot a régebbi és újabb Írásbeli és más dokumentációs, gazdasági és ipari Jellegű anyagra., mint pl tervekre, technikái elaborátumokra. jegy­zőkönyvekre, térképekre stb Gyakran olyan anyagról van itt szó, amely a Jelenlegi tervezési és technikai dokumentáció szempontjából jelentős^ A Jelenté* szerint érdemes lesz áttérni a reproduk» ciós, valamint a fénykép és filmanyag biztosítására a szovjet tapasztalatok alapján, A BzovJétunióban már évek óta van állami fénykép- és íilmtár valamint hánglemeztár is Preventív okokból rá kell térni a legfontosabb levéltári dokumentumok fényképezésére és filmezésére= Az 4952, év eredményeit áttekintve beszámolójának második részében - ugyanúgy, mint 4954, végén. - a Bizottság most is $ pontban foglalta össze a kővetkező 4953»év megoldandó feladatait Főíeladaíkénl továbbra is a csehszlovák levéítárügynek a marxista-leninista tudomány és a szovjet levéltáragy tapasztalatainak alapján való következetes továbbfejlesztését Jelölte meg, íRnnek során - írja az erről szóló cikk - el kell tüntetni a levéltárQgyi munkamódszerre vonatkozó burzsoá, idealista felfogás csökevénygü és mind a levéltárelméletben mind a levéltári gyakorlatban a szovjet példához kell közeledni, Tovább keli fejleszteni az egységes állami levéltári szervezet kialakítására és megerősítésére irányuló erőfeszítéseket Különösen nagy figyelmet kell szentelni á munkásmozga­lomra vonatkozó, valamint a gazdasági és ipari Jellegű dokumentáció kiépítésének Az eddigieknél nagyobb gondot kell fordítani a vállalati levéltárak ugy is mint a levéltári szervezet ezideig még IpgBysngébb részére Az illetékes szakminisztériumokkal egyetértésben következetesen ki kell épí leni a legnagyobb vállalatok és kombinátok mellett a vállalati levéltárakat. A levéltári fondok leitá rozása tárgyában az eddigi megkezdett leltárak befejezése után rá kell térni arra, hog^ a politikai, történeti és gazdasági szempontból legfontosabb ibndokat még részletesebben hozzáférhetővé tegyék rövid, de egyébként kimerítő fond-áttekintés és útmutató formájában. Az ennek érdekében 4953 folyamán konkréten megoldandó feladatokat a Bizottság az alábbiak­ban jelölte meg :'•"'•• 4 További erőfeszítést kell kifejteni annak érdekében, hogy a Csehszlovák Köztársaságban a ievéitárűgyet a marxi-lenini tudomány alapelvei hassák át és hogy a levéltári káderek ideológiai színvonala emelkedjék, $, Következetesen folytatni kell azokat az intézkedéseket amelyek a Belügyminisztérium Köz- i ponti Levéltárának felállításával és á kerületi, nemzeti bizottságok által vezetett kerületi központi le­véltárak felállításával a Csehszlovák Köztársaságban az egységes állami levéltári szervezel meg­erősítését és kimélyííését szolgálják, $„ Biztosítani kell á levéltárák rendes káderellátását és tárgyi felszerelését különösen a köz­ponti levéltár a Szlovák Központi Levéltár és a kerületi levéltárák esetében, melyek a Csehszlovák Köztársaság egységes állami levéltári szervezetének alapját képezik, A levéltári feladatok rendes biztosítása érdekében á levéltári dolgozók felkészültségét minőségileg emelni kell a Központi Levél tárban, a Szlovák Központi Levéltárban és mindenütt, ahol Jelentős munkásmozgalmi vagy ipari Jeftegü anyag található. 4, Gondoskodni kell a levéltári fondok leltározásáról és nyilvántartásáról, 5 Több figyelmet kell szentelni a munkásmozgalom és á Csehszlovák Kommunista Párt (doku­mentumai feltárásának, el kell készíteni összeírásukat, A munkásmozgalom szempontjából jelentős helyeken tárgyi és személyi levéltárakat kell kiépíteni amelyek az anyagot biztonságba helyezik, különösen Kiadno'ban, az ostravai és mosteci kerületekben, Fokozottabb rigyelemmel kell kisérni a szocializmus most születő építkezéseinek fénykép és tervdokumentációs anyagát is. 6, Biztosítani kell a levéltári anyagot mindenekelőtt a véletlen balesetekkel szemben - a leg­fontosabb levéltári dokumentumok préventive, fényképezés és filmezés útján bizlosiíandók 7, További figyelmet kell szentelni a vállalati levéltáraknak és a legnagyobb vállalatoknál ren­des levéltárakat kell kiépíteni Különösen az energiaügyi, kohászati és bányászati minisztérium szak­területén folyó kutatások szempontjából nagyjelentőségű á levéltári iratanyag. Itt tehát összevont le­42

Next

/
Oldalképek
Tartalom