Levéltári Híradó, 5. (1955)
Levéltári Híradó, 5. (1955) 1–2. szám - A csehszlovák levéltárügy szervezete: ismertetés / 40–50. o.
A fordulat éve uián megtörtént nagyszabású államigazgatási átszervezési követőleg indult meg -tQM januárjában a csehszlovák levéltárügy új alapokon történő egységes felépítése is, E munka elé nem kis akadályok, tornyosultaki kdének Samberger számunk más helyén kőzött cikke részié tesen ismerteti ezeket. A megoldásukra hivatott, az egységesítés első lépéseként korraány/tatározajr tal létrehozott Állami Levéltári Bizottságra nagy feladai Várt, A Bizottság 4,90$ októberének végén tartotta első (llését, melyen meghatározták a csehszlovák levéltárügy 4952 év?, fejlesztésének részletes programját: az 4952. év munkát számára - bár maguk a levéltárak még mindig több különféle, tárca alárendeltségében működtek - ez a 9 pontból álló útmutatás adta a követendő irányvonalát. Hogy az ennek során megoldandó kérdéseket az 4952, év folyamán mennyiben sikerült megoldani, arról a Levéltári Bizottságnak a Minisztertanács 4853 január 6-i ülései elé terjesztett be számolója ad felvilágosítást,, A beszámoló megállapította, hogy az 4954, év végén 9 pontban mégha™ tározott irányelvek végrehajtása során a csehszlovák levéltárügy jelentősen továbbfejlődött Hogy ezt elérhessék, az 4952.. év folyamán mindenekelőtt a levéltári dolgozók politikai és eé&jM színvonalát kellett megfelelően emelni. $nnek során iskolázásban részesültek a Belügyminisztérium Központi Levéltárának dolgozói - Szlovákiában Pozsonyban és Kassán tanfolyamot szervezték, emellett azonban kerületi szinten is sor került néhány levéltári tanfolyam megszervezésére., A továbbiakban a levéltári anyag rendszeres nyilvántartásának biztosítására utasítást adtak ki melynek alapján lehetővé vált a levéltári forrásanyag mennyisége és elhelyezése feletti áttekintés* Szervezési vonalon 4952 legvégén létrejött a Szlovák Központi Levéltár és ehhez hasonlóan építették ki a JNY levéltárái is Qstravában. Ez utóbbi levéltár különösen jelentős anyagot biztosít a munkásmozgalom és a Csehszlovák Kommunista Párt történetére vonatkozólag. Az ostravai kgrüiet viszonylatában anyaga ipari és tervezési szempontból is jelentős. Meghatározták ezenkívül a kerületi levéltárak feladatait és elhatárolták illetékességüket is. A levéltáron kívüli iratanyag Védelme érdekében tett intézkedések során az Állami Egyházügyi Hivatallal egyetértésben Prágában levéltári őrzőhelyet szerveztek az egyházi levéltárak részére. Az Állami Levéltári Bizottság jóváhagyta az egyes selejtezési szabályzatok javaslatait is, A nagyobb és jelentősebb levéltárakban bevezette a levéltári faladatok éves és negyedéves tervezését, irányéi veket adott ki vállalati levéltárak részére és a legfontosabb gazdasági és iparágak számára levéltári előadókat nevezett ki. akiknek feladata az. hogy iparáguk vállalatainál és intézményeinéi a levéltárák gondozását biztosítsák. Az Állami Levéltári Bizottság mellett a részfeladatok elvégzésére albizottságokat szerveztek éspedig a kiadványügyi vállalati levéltári, levéltár leehnikái és iratkonzerválást valamint selejtezési albizottságot. Az Állami Levéltári Bizottság erőfeszítéseit tehát a legfontosabb és legsürgősebb levéltári kér désekre és a csehszlovák levéltárügyben még megnyilvánuló legfontosabb - különösen szervezeti jellegű hiányosságok kiküszöbölésére összpontosította. Különösen arra volt szűkség, hogy minél nagyobb mértékben álljanak rendelkezésre teljés politikái felkészültséggel és magasabb szákmai képzettséggel rendelkező levéltári munkaerők: szükséges volt továbbá, a levéltári dolgozók fizetésének rendezése. Nehézségeket okozott az a körülmény is, hogy a szűk raktári keresztmetszetet egyes « . ~.„ » 4 A kormányrendelet következményei a levéltári tudományos munka fejlődése terén, ArChivní Casopia 4954. pp. 498. 204. (Fordítása |> számunkba^, & á még polgári kori cseh levéitárszervezési kiserietek módszereinek bírálata ugyancsak tőlQ : A levéltárügyről szóló kormányrendelet margójára. Archivni Casopis 4954. pp 436-454, (Fordítása a LOK-bán megtekinthető,) A vonatkozó kormányrendelet fordítását lásd Levéltári Híradó 4953. $. SZ. ^2^42$. L •-'a vele /'kapcsolatos problémákra Samberger ;lderte.iJ A levéltárügy új feladatai, levéltári Híradó 495(8 íHí« sz. pp. 434-438. valamint Hálik Anton: e/ütjük ki a rauit hibáit a levéliárügybefí u o. po* 4^f~444 ? 3 ' J : ' Az erről szóló beszámolót lásd Levéltári Híradó 4953. 2-4. sz 484-484, lap. Kormányhatározat azillami Levéltári Bizottság működéséről. Arehivní Ö'asopís 4958. 4^4.1. - Fordítása a LOK-ban megtekinthető - jelen ismertetésünk csupán leglényegesebb részeit közli &% jszeM^. 5 A Belügyi Megbízott vonatkozó, a levéltár feladatait, gyűjtőkörét stb, pontosán maghatározó ren delete : Archivní Casopis -1953. 48-20, lap. - Fordítása a LOK-ban megtekinthető : - Vöi még Hjanzó Lajos: A szlovák levéltárügy problémáiról. Levéltári Híradó 4953, 4. &z* 4á4*440. lap, 44