Levéltári Híradó, 5. (1955)

Levéltári Híradó, 5. (1955) 3–4. szám - Bélay Vilmos: India levéltárügye / 382–385. o.

alapra felépíthették a levéltári hálózatot; ezek e,gyike az «índiai Történeti Levéltári Bizottság - Indián Hisíorical Records Commission*, a másik a New-Deihiben székelő Indiai Nemzeti Levéltár - (National Archives of India»). Ezek közül az egyik, a Levéltári Bizottság a levéltárügy elméleti kérdéseinek megoldásában működik közre, és évente rendszeresen, legalább egyszer ülésszakot tart, A Nemzeti Levéltár főleg mint mintá-levélíár. az ország legnagyobb és legfejlettebb levéltára gyakorlati példákkal szolgál a többi levéltár számára. A két szervezet kapcsolatát ugy biztosítják, hogy a Levéltári Bizottság titkára egyúttal a Nemzeti Levéltárnak vezetője;, A köztársaság vezetői nagy fontosságot tulajdonítanak a levéltárügy kérdéseinek. Énnek leg;eklatánsabb bizonyítéka az a tény, hogy az 4948 decemberében tartott, s a Bizottság fennállása25 éves évfordulójára való tekintette,! tezüst-Jubileumit-nak nevezett ülésen maga Dzsavaharlal Pandít Na»hru, a köztársaság miniszterelnöke tartotta a megnyitó előadást. Sbhen hangoztatta azt a koncepcióját, hogy a társadalomfejlődés tanulmányozásának alapján érthetik meg a történelem rugóit. Az ülésen elnöklő oktatásügyi miniszter a levéltárak előtt álló ama feladatokról szólt, hogy India nemzeti múltjának mérhetetlen nagy számú dokumentumát a levéltárak mentsék meg az utókor számára. Bnnek az ünnepi ülésnek az alkalmából két kötetet adtak ki, amelyek közül az egyik a Levéltári Bizottság határozatait tartalmazta, amelyeket fennállása 25 éve alatt hozott, mig a másik kötet a Levéltári Bizottság és a Nemzeti Levéltár munkáját ismertette. A Levéltári Bizottság határozatai tö'bb olyan elvi jelentőségű kérdésben i§ állást foglaltak, amelyek nemcsak Indiának, de a viiág valamennyi levéltárának fontos kérdései. Leszögezték, hogy a levéltári rendezés alapvető elvéül a trespect des fondsf. azaz a proveniencia elvét fogadják el. Ézí az elvet alkalmazták a volt Bengália kétfelé osztásakor (Hindosztán és Pakisztán közt) is, noha a helyi hatóságok Bengália központi levéltári fondjainak területi szempont szerinti szétválasztását követelték. Határozottan szögezték le azt az elvet is, hogy a levéltárak anyagát nem szabad könyvtárakban őrizni, m§rt azok nem csupán történelmi vagy irodalmi jellegű imanuscriptum*-nak tekintendők, hanem $ adminisztratív! értéket képviselnek, tehát levéltárba valók. Kifejezte a Bizottság azt az óhaját is, de megvalósítani eddig nem tudták, hogy az ^archeológiai departamentumok* és különféle muzeumok által őrzött levéltári anyagot á.i kell adni a levéltáraknak. Végül a Bizottság kimondta a levéltárak ^publicitásának* elvét is, vagyis azt, hogy tudományos kutatóknak ki kell adni az iratokat kutatásra. A legtöbb levéltár azonban csak a régi, ötven évnél régebbi iratokat adja ki kutatásra,. Az.4950 decemberében tartott Indiai Történész Kongresszus, határozata, azt követette, hogy az 4946 előtti iratokat tegyék hozzáférhetővé a kutatás számira, a kérdést azonban még nem oldották meg ilyen értelemben. A Bizottság gondoskodott arról, hogy valamennyi indiai államban (ezek külön-külön központi kormánnyal rendelkező tartományok, mint pl. Bombay, Hyderabad, vagy Mádnya Pradesh) létesüljön központi levéltár. $nnek a háióza*

nak kiépítésénél természetesen félhasználtak néaány több évtizedes múltra visszatekintő nagy levéltárat, mint pl. Bombay-i. Madras*i. Hyd§rabad-i levéltárakat. Az egyes államok központi levéltárain kívül megszervezte a Bizottság a kerületek és ezek alegységeinek (a írancianyelvü beszámoló szerint «district, division et sub-divisionf) levéltárait is. Mindezek működését a tartomány Uprovince*) kormányzója ellenőrzi és róla évente jelentést tesa. a Levéltári Bizottságnak. A levéltári hálózat működése, azonban még nem egységes, egyes államokban, például Nyugat-Bengáiiában valamennyi 4858 előtti levéltárai a központi levéltárba gyűjtenek be. Allahabadban a régi bíróság' levéltárakat összegyűjtötték, de máshol ilyen törekvés nincs. A Bizottság lépéseket tett annak érdekében is. hogy a volt államok (az 4947-ben vagy az előtt más államokba beolvasztott kis fejedelemségek) levéltárait a pusztulástól megmentsék, és a kutatás számára hozzáférhetővé tegyék, annál is inkább, mert ezek közt a XIII. századig visszanyúló levéltárak is akadnak. £ levéltárraentesi munkálatok során a bombayi kormány Poonába és Bombayba gyűjtötte össze az eltűnt egykori kis államok levéltárait. De voltak olyan esetek is, amikor megtartották a megszüntetett, illetve beolvasztott állam régóta fennálló levéltárát, például Baroda és Kolpahur elenyészett államok levéltárait, de személyzetüket jelentősen csökkentették. A madrasi kormány sajátságos módon járt el a kormány illetékessége területén elenyészett három kis áiifyn levéltárát kronológiai alapon három csoportra osztotta, az 4857 előtti levéltári testeket átadta a Madrasi Levéltárnak, az 4857-4930. köztieket ugy kezelte, mint a kerület (tdistricü) levéltárát, az ennél későbbieket pedig kurrens irattáraknak tekinti és kiosztotta a közigazgatási hivataloknak. 383