Levéltári Híradó, 5. (1955)

Levéltári Híradó, 5. (1955) 3–4. szám - Nazin I. Sz.: A Moszkvai Állami Történeti Levéltári Intézet munkáinak V. kötete / 219–224. o.

továbbá áz állami hivatalok és a szovjet dolgozók kérdéseinek megválaszolása érdekében feltár­ták és felhasználták. A cikk helyesen elemzi azokat a módszertani segédleteket, amelyeket a LQ­véltárügyi Központi Igazgatóság a levéltári dokumentumok feltárása és katalogizálása tárgyában aflott ki. : • Helyesen műtát rá a szerző arra, hogy a dokumentumanyag katalogizálásának abban á nagy munkájában, amelyet a levéltárak 4930-4933 közt széles keretek közt végeztetnem volt meg a szükséges céltudatosság és nem voltak világos irányelvek. Nagyon sok olyan anyag, melyet a le­véltárák ezekben az években az úgynevezett fteljes feltárás? során számba vettek, Semmiféle, gya­korlati felhasználásra nem kellett. A tárgyi-tematikái katalógusok a legkülönbözőbb rendszerek sze­rint, főleg pedig gyakran feldolgozatlan anyagból készültek, ami miatt nem lehetett őket egységéé tudományos-tájékoztató apparátusba egyesíteni. Ha ugyanis utána leltározták az őrzési egységei, akkor megváltoztak a megtalálásukra szolgáló Jegyzetek és így elvesztették jelentőségüket. A cikk szerzője hasznos munkát végzett, amikor az állami levéltáraknak a dokumentum­anyag katalogizálása során szerzett tapasztalatait közkinccsé tette. &e nem tordilott elég figyelmet a cikkben a munka kibontakoztatásának perspektíváira. A. A, Kusin cikke: 1 A technikai levéltárak katalógusait fontos kérdéssel foglalkozik. A szerző egy egész sor hatalmas szövetségi és köztársasági hivatali technikái levéltár­ban szerzett közvetlen tapasztalatainak eredményeit adja közre. A technikai levéltárak jelenlegi leltározási rendszerének elemzése igen értékes anyag a levéltári szervek azon dolgozói számára, akik a technikai levéltárak felügyeletével foglalkoznak. Nagy figyelmet érdemelnek a szerzőnek azon megállapításai, amelyeket a fechnikái Jellegű levéltári anyag kartotékéi é§ katalógusai különféle tí­pusainak és fajtáinak előnyeivel kapcsolatban tesz. Nem víiágttja, azonban meg eléggé a technikai dokumentumanyag állag-beosztásának (ifon­dirozásának*, Fordító) és számbavételének elveit. A szerző csak arra szorítkozik, hogy a kérdés jelenlegi helyzetét megállapítsa, de nem törekszik árra. hogy saját megállapításait és javaslatait nyilvánítsa arra vonatkozólag, hogy a szovjet levéltártan általános elveit hogyan alkalmazzák a fönci. áz őrzési egység és a technikai Jeliegü dokumentumanyag különféle megjelenési formái meg­határozására, A cikk kétségtelenül hasznos adalék a szovjet levéltártan számára, mint arra irá­nyuló kísérlet hogy egy igen kevéssé tanulmányozott kérdést féltegyen és megoldjon. N. A. Gerevityinov cikke : tMozgófilmek hosszúlejáratú levéltári őrzésének kérdéséhez* kí­sérleti utón nyert adatokon épül fel és a mozgófilmeknek a kinő (mozgófilm. Fordiíö>-levéltárakban megállapított őrzési módja elméletét is kifejti. A cikk által érinteti kérdéseknek a körét jelentősen ki kell tágítani. Az élet egész sar meg­oldatlan kérdést vet fel a kino-foto-fono-archivumok (mozgófilm-fénykép- és hanglemezíevéltárak­Fordítói előtt:, például a szinesfilmek őrzése, a kino-dokumentumok restaurálása és konzerválása, megfelelő szekrények és őrzőberendezések elkészítésére szolgáló speciális laboratóriumok lét­rehozása és több más olyan kérdést, amely kutatÓTÍeldolgozást követel. A LeVéStárügyi Főigazgátóság központi tudományos-kutató laboratóriumának, a kinő-foto-fono­archivum dolgozóinak a többi érdekelt tudományos kutatóintézettel együttműködve, ki kell dolgoz­niok ezeket a kérdéseket. A * Munkák? itt megbírált kötetében közzétett cikkek általános irányvonala azt bizonyítja, hogj az Intézet levéltártani tanszéke közeledik a levéltárügy kiépítésének lényeges kérdései Télé, d$ mégis ki keli mondanunk, hogy ez a közeledés még igen messze van a kívánatostól és a szük­ségestől, £gy egész sor olyan kérdés, amely ma a Szovjetunió levéltárosait izgatja, és amely ko­moly és mély feldolgozást követel, nem kap helyet az Intézet eme tanszékének munkájában. Igen komoly figyelmet érdemelnek m»a azok a kérdések, amelyek a dokumentum anyagnak tudományos és gyakorlati szempontból való minél teljesebb felhasználásának megszervezésével vannak összefüggésben. Tanulmányozni és közölni kell a tudományos-tájékoztató apparátus korsze­rűsítésének tapasztalatait is. Jelenleg megoldatlan kérdésnek kell mondanunk a Szovjetunió Állami Levéltári Fondjá kiegé­szítésének számos kérdését A hivatali levéltárak szüntelenül növekednek, - közülük számos ter­jedelmét és jelentőségét tekintve megközelíti a központi állami levéltárakat, - s már egyszerűen csak létezésüknél fogva is felvetik a levéltárosok előtt a szovjet korszak dokumentumanyaga ki­233

Next

/
Oldalképek
Tartalom