Levéltári Híradó, 5. (1955)

Levéltári Híradó, 5. (1955) 3–4. szám - Nazin I. Sz.: A Moszkvai Állami Történeti Levéltári Intézet munkáinak V. kötete / 219–224. o.

Csak alig érinti a cikk a szovjet levéltártan (tulajdonképpen Uevélláriniézés. Fordító) .problematikus kérdéseit, annak ellenére, hogy egy ilyen összegező-jellegü. elvi jelentőségű cikkben ezzel is kellett volna foglalkozni. A szovjet levéltártan megoldatlan problémáira fordított figyelem elégtelensége, amely ebben a cikkbe*n is megállapítható, legfőbb oka annak, hogy a tanszék á szovjet levéltártan uj problémáinak kidolgozása területén tétovázó magatartást tanúsít. A.V.Csernov cikke: «A levéltárügy kiépítése az Orosz Szocialista Szövetségi SzovjeikÖzt4J*saságban az első ötéves terv időszakábanf? az állami levéltárak életének igen fontos korszakával foglalkozik. Ezekben az években a levéltárak széleskörűen felhasználták a dokumentum-anyagot a szocializmus építése érdekében. Ma, amikor az állami levéltárak előtt ismét felmerül a dokumentum-anyag minél teljesebb felhasználása fokozásának feladata, a tudományos kutató intézetekkel való kapcsolat megerősítésének, s a dokumentumanyag publikálása széleskörű kibontakoztatásának kötelezettsége, akkor különösen fontos, hogy kielemezzük azokat a tapasztalatokat, amelyeket az állami levéltárak dokumentumanyagának az első ötéves terv időszakában történt publikálásával szereztünk. A. V. Gsernov olyan levéltári anyagot használ fel, amely tényadatokat tartalmaz az állami levéltárak tevékenységének minden alapvető formájáról és mindenekelőtt a levéltárak által az állam szolgálatában végzett tudományos kutatómunka kibontakozásáról. A szerzih aki bőséges tényanyagra és számadatokra támaszkodik elemzésük eredményeként mégsem jut el mindig a levéltárépítés legfontosabb kérdéseinek mély és általános végkövetkeztetéséig. így, bár közii a levéltári káderek számbeli növekedésének táblázatát, ebből a táblázatból semmiféle következtetést nem von le. A káderek képzettségéről szólva a szerző joggal állapítja meg, hogy te? voit a leggyengébb pont az Orosz Szocialista Szövetséges Szovjetköztársaság levéltári szerveinek tevékenységi területén*. tGyenge volt a levéltári dolgozók állománya minőségi szempontból - írja a szerző, - és ez jelentékeny mértékben megmutatkozott a levéltári szervek egész munkásság/tban* (73. oldal). Ez kétségtelenül igaz. De csupán ennyit mondani: nem elég. A cikk szerzőjének számba kellett volna vennie a száraz számadatok után az élő embereket is, és meg kellett volna mondania azt is, hogy annak ellenére, hogy egészen 1931-ig nem volt a levéltári káderek képzését szolgáló speciális tanintézet, mégis az állami levéltárakban ekkor már az ügy iránt odaadó emberek százai dolgozták, akik a Szovjetunió levéltáros-hadseregének gerincét alkották. Ezek a szerény szovjetemberek nem kimélték egészségüket, ott dolgoztak a fűtetlen levéltári raktárakban, minden erejüket latba, vetették a dokumentum anyag összegyűjtése, rendezése és felhasználásának megszervezése érdekében. Ők valósították meg a gyakorlatban a levéltárügy központosításáról szóló lenini dekrétumot, önfeláldozó munkájukkal ők vetették meg a Szovjetunió levéltárügy-* kiépítésének alapjait. Miután minden fenntartás nélkül negatív értékelést ad a levéltári káderekről, ugyanezen szerző, égy bekezdéssel lejebb arról beszél, hogy a központi levéltárak és a Központi Levéltári Főigazgatóság350 dolgozója kő£űM930. október 1-én 200 élmunkás volt. A szakszervezeti munkában az élmunkások számát tekintve a Központi Levéltári Igazgatóság az első helyek egyikét foglalta el a tudományos intézetek közt, amint ezt a népművelési dolgozók szövetsége területi szervezetének aktíváján (73. oldal) annak idején ki is Jelentették. A levéltárak joggál voltak büszkék hivatásos dolgozóikra, akik közül ezekben a napokban sokan már 25, vagy 30 éves éves megszakítatlan levéltári munkára tudnak visszatekinteni. Az Állami Levéltári Fond mérhetetlen értékű kincseit a szovjet állam, a történettudomány számára összegyűjtő, feldolgozó és megőrző szerény, de roppant fontos levéltári munkát ennek megfelelően kell értékelni azokban a cikkekben, amelyek a levéltárügyről szólnak. A cikk nem mutatja be eléggé az állami levéltárak publikációs tevékenységét az első ötéves terv időszakában. Csák arra szoritkozik a szerző, hogy elsorolja a kiadványokat, de nem elemzi azokat. Rendkívül értékes a cikknek az a része, amely a levéltári dokumentumoknak kiállítások* megrendezése, vagy rádióelőadások utján való népszerűsítését ismerteti. Ma különösen fontos, ha, a levéltári szervek munkájának erre a fajtájára is emlékezünk és á múlt tapasztalataira épitve, népszerűsítjük a dokumentumanyagot, felhasználva a tömegek közti agitációs munkának minden elérhető eszközét és formáját. A szerző által a levéltárak munkájának mindenféle területéről számadatokat közlő táblázatban hibák akadnak. így a 65. oldalon a szerző táblázatot közöl az Orosz Szocialista Szövetségi 220