Levéltári Híradó, 4. (1954)
Levéltári Híradó, 4. (1954) 1–2. szám - TANULMÁNYOK, CIKKEK - Bélay Vilmos: I. V. Micsurin iratainak leltára / 74–76. o.
« a betűrendbe^ feltüntetve előfordulásuk lapszámát 9 egykét olyan adattal együttj, ami az iratokból külön kutatás nélkül is megállapíthat0 o Kérdés^ nem támasztunk-e "maximális"«, sőt fölösleges igényeket a sévmu,tatóval szemben 0 Hangsúlyozzuk azonban 9 hogy a változtatást nem az életrajzok meghosszabbításai) hanem még fokozottabb elmélyitése ut$án látjuk elérhetőnek^ még több munka és nem több papiros igénybevételével 0 8/ A legújabb magyar történet kutatóinak sok idejét rabolja el az a körülménye, hogy nincs készen megfelelő bibliográfia és egyelőre nincsenek rendszeres ismereteik a nyomtatott és irott forrásanyagot ilietoexu A szerkők ennek a hiánynak részbeni leküzdéséhez hozzájárulhattak volna azzal 9 ha az általuk bőven felhasznált k$xsyw>> és sajtóanyagról is jegyzéket készítettek volná o Azonkivülp kevéssé feldolgozott korszakról lévén szó p néhány összefoglaló táblázat hasznosan segítené elő az olvasó és kutató gyo s tájékozódását; igy plo az egymás után következő kormányok személyi összetételéről és egyes miniszterek j, államtitkárok működési idejéről# Ugyanilyen meggondolás alapján hiányoljuk a más kiadványokban igen hasznosnak bizonyuló 9 a korszak legfonto.sabb eseményeit feltüntető kronológiai táblázatot iso Mindent összevéveg az ellenforradalmi kötetnek vannak vitatható szempontjai és ezeknek megvitatása a további munka érdekében szükséges is, nem szabad szem elől téveszteni^ hogy a fejlődés mai stádiumában a régiek mellé ujabb szempontok is felsorakozhatnak*. Ez azonban semmiképen sem csökkenti a ' munka tudományos értékét és felvilágosító jelentőségét 0 Bélay Vilmoss LVo MICSURIN IRATAINAK LSLTÁRA X A Szovjetunió Levéltárügyi Főigazgatósága kiadásában nyomtatásban meg jelent levéltári leltárak közül az alábbiakban az Októberi Porradalom és a Szocializmus Épitése Központi Állami Levéltárában őrzött IoVoMicsurin fond leltárának rövid ismertetését adjuk e A leltár nyolcadrét formájú, vászonkötésüj, 141 oldalas könyvben jelent mego Beosztása a következő? cimlap 9 . előszó /3—25•oldalig/ a leltári anyag lajstromszerü ismertetése nyolc tematikailag kialakított csoportban^ az őrzési egységek sorszáma szerint haladva /26~119oöldali$/c, majd négy mutató,, úgymint IoVoMicsurin munkáinak bibliográfiája 9 tárgyi mutatÓ 9 földrajzi helynév mutató, személynév mutató /l20-i39°oldalig/ 9 végül tartalomjegyzéke Az előszőj amelyet AoN 0 Baharjev 9 a mezőgazdasági tudományok kandidátusa irt 9 részletesen ismerteti I 0 V JSicsurin /a továbbiakban Mo/ 9 a nagy ter^ mészettudós életét 9 születésétől haláláig /1855~1935'~ig/° Csaknem egy oldalon keresztül beszél szüleiről, nagyszüleirőlj, s magának M 0 =nak gyermekkorárólg neveltetéséről, mint olyan tényezőkről, amelyek igen fontos szerepet ^"Ffíívetjük a kérdéstg a korszak anyagával foglalkozó kutatók és levéltárosok nem készíthetnének—e 9 közös irányitás mellettj> életrajzi kartotékokat a korszak szereplőiről, napi munkájuk melléktermékeként? x/ Opisz Fonda IoYo Micsurina Glavnoje Arhivnoje Upravlenje SZSZSZR 9 Moszkva 1952o