Levéltári Híradó, 4. (1954)
Levéltári Híradó, 4. (1954) 1–2. szám - TANULMÁNYOK, CIKKEK - Iványi Emma: Az "Iratok az ellenforradalom történetéhez" c. sorozat első kötetének néhány archeográfiai kérdéséről / 69–74. o.
- 6$,- . lett világ emlékeként becsüli^ amely a rakszámozással és leltározással könnyebben illeszkedik majd az atomjaira hullott, de rekonstruálásra váró múlt képébeo Szolgáljon e pár sor az utánunk következő nemzedékeknek tanulságul arra, hogy ha néha meg nem értéssel kellett is küzdenünk, de bennünk is tisztén élt a levéltárosi hivatásnak előző nemzedékek során kialakult ideálja<> Nyiltan és meggyőződéssel valljuk^ hogy t éppen a szocializmus, korának levéltárosa sem szakadhat el a történeti élettől, mert ha elszakadj megszűnik levéltáros lenni, önmagával jut ellentétbe s pespektivátlan irattárossá váliko < Iványi Bnmag AZ "IHATOK AZ ELLENFORRADALOM TÖRTÉNETÉHEZ" Co SOROZAT ELSŐ KÖTETESEK NÉHÁNY ARCHEOGRÁFÍAI KÉRDÉSÉRŐL V Több évi úttörő jellegű, megfeszitett munka után elkészült az "Iratok az ellenforradalom történetéhez" c 0 sorozat első kötete<> Az 19191945 közötti időszakra vonatkozó, előreláthatólag 5~6 kötet terjedelmű sorozat elkészítésére az Országos Levéltár, s ezzel párhuzamosan a munkásmozgalmi dokumentumok kiadására a Magyar Munkásmozgalmi intézet vállalkozott,, 2/ , Ez a kötet a 25 éves Horthy-rendszer egyik legsötétebb, a magyar dolgozó nép számára egyik legtragikusabb korszakának, a csaknem két év% tartó nyilt ellenforradalmi terrornak történetéhez szolgáltat forrásanyagot 0 1919« augo 1-től, a Tanácsköztársaság megdöntésének napjától Í921oápr 0 8-ig 0 Ezután a Bethlen-kormány megáakulásával az ellenforradalom történetében uj korszak kezdődött, aminek helye már a következő kötetben van* ' A dokumentumkötetnék - a szerkesztői tájékoztatóban is kifejtett célja az, hogy "leleplezve dolgozó népünk előtt a Horthy-rendszer első éveinek történetét s egyúttal lehetővé tegye a magyar történészeknek e korszak elmélyültebb tanulmányozását 0 « Erre a célra eddig hozzáférhetetlen, nagyobbrészt titkos, bizalmas iratanyagot használnak fel*' az ellenforradalom irájkyitóinak, hatóságainak, hivatalainak saját iratait s ezek mellé csak másodlagosan, elenyésző kis számban csatolnak "ellenzéki" hangokat megszólaltató dokumentumokato Izekben az iratokban a rendszer tulajdonképen maga leplezi le önmagáto A szerkesztőknek és a bőséges, sokoldalú forrásanyagra támaszkodó előszó Írójának megvolt a lehetőségük arra, hogy legkirívóbb meg-nyilvánulásaiban mutassák be a fehér terror néppusztitó vérengzéseit, a dolgozók kizsákmányolásának könyörtelenséget, "a magyar burzsoá és földesúri osztályok hazaáruló szerepét, képviselőik és ügynökeik versengését az imperialista nagyhatalmak kegyeiért és támogatásáért, valamint a köztük dúló marakodást az országon belüli vezető szerepéért, a hatlomban való részvétel mértékéért, a nagyobb vagyonszerzés lehetőséért" 3/ s nem utolsó sorban az akkor egyedüli legális .munkáspártnak 9 a szociáldemokrata pártnak munkásáruló magatartásáto 5 már a rendszer első napjaiból származó dokumentumok is bizonyitják, mennyire feltartóztathatatlanul sodródott az uralkodó17 Iratok az ellenforradalom történetéhezo L Az ellenforradalom hatalomrajutása és rémuralma Magyarországon 1919~1921c Szerkesztette és bevezető tanulmányt irtás Nemes Dezsőo A kötet iratanyagát összeállították és a szerkesztésben resztvettek? Kársai Elek, Kubitsch Imre és Pamlényi Ervin, az Országos Levéltár munkatársai^ Budapest,1953« Szikra 566 p e 2/ Kársai Elekg Minisztérumi iratole az ellenforradalom korábólc /Levéltári Hiradó I c évfo 1951° okto-deoo "p : p<> 48~50o/ 3/ Előszó 7.1 0