Levéltári Híradó, 3. (1953)
Levéltári Híradó, 3. (1953) 2–4. szám - ISMERTETÉSEK - Tóth András: A Német Demokratikus Köztársaság levéltárügye / 122–130. o.
vonatkozású és kifejezetten gyakorlati Aktenplan kérdésnekc Áttekintésünk végén kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy a német demokratikus levéltárügy mai helyzetének ismerete számos tanulsággal szolgálhat: ;1/ A levéltári főfelügyelet hatásköre a terület minden fontos kérdésére, igy az oktatásra és az irattárakkal való kapcsolatra is kiterjed, ami élőmozditja a perspektivikus átfogó vezetést. ' 2/ A levéltárügy irányitása a közigazgatás- gazdasági élet,közéjkor- l@gm|ábbkor kettőséégek felismerésen alapszik; ezeken belül jelentőségüknek megfelelően.kiemelte eddigi elnyomott helyzetükből a gazdasági, illetve leguiabbkon vonalat. Ezzel valósággal a fejetetejéről lábraállitotta a német levéltárügyi„szemléletet. 3/ Bőséges jegszábályányag ad megfelelő Jogalapot mind az ©perativ, mind a tudományos jellegű intézkeaé S 6J£ S zámára. ~ 4/ Az átmeneti levéltártípusok biztositiák a főfelügyelet intézményes beleszólását az irattárak fejlődésébe; 5/ A gazdasági levéltárakkal kapcsolatos kérdéseket széles elvi ós gyakorlati sikon intézik. A gazdasági levéltárügy szoros kapcsolatban áll a népgazdasági tervezéssel.* 6/ ígységben, de külön kérdéskent szemlélik a gyakorló, illetve tudományos levéltárosok képzésének kérdését és az egész kérdést a társadalmi fejlődés adott szakaszán felmerülő gyakorlati szükségletek talaján szervezik. "***"'•"' 7/ A levéltartudományi munka szoros kapcsolatban áll „a haladó történettudománnyal* a levéltárügy központi és helyi szerveinek elvi- és gyakorlati kérdéseivel. 16.591=54- - 13Ö