Levéltári Híradó, 3. (1953)

Levéltári Híradó, 3. (1953) 2–4. szám - TANULMÁNYOK, CIKKEK - Makkai László: A levéltári alapleltár mint a tudományos kutatás segédeszköze: megjegyzések az Országos Levéltár eddig megjelent alapleltárairól / 109–111. o.

lakkal László % A levéltári alapleltár Kint a tudományos kutatás segéd­eszköze*' /Megyjegyzések az Orszégoa Levéltár ed&ig megjelent alapleltárairólo/ Az Országos Levéltárban 1949-ben megindult alaplelte rozási munka eredményeként jelentek meg scikszorosititt for­mában a levéltár e négy fontos állagának alapleltáraio A L9I-nak azt a kezdeményezését 9 hogy az alapleltárakat addig is f amig a megfelelő ismerteié leltárak, útmutatók elkészülnek^ a kutatókszámára is hozzáférhetővé teszi 9 esak a legsagytbb örömmel lehet üdvözölni. Ezáltal lehetőség nyilik arra* aogy a kutatók áttekintést nyerjenek az Országos levéltárban 6t zItt hatalmim forrásanyagról s s ne legyenek, mint eddig) a kutatás során esetlegességeknek kiszolgáltatva* As alap­leltárak természetesen elsősorban a leTéltárák házi haszná­latára készültek, s igy -mint a kötetek bevezetései le is szögezik - csak részben lehetnek tekintettel a kutatók igé­nyéire* A kutatók teljtsórtékü tájékoztatását esak az is­mertető leltáraik szolgálhatiák majd 9 melyeket azonban olvma komoly elmélyedésnek^ sokoldalú kutatásnak kell megélő hogy elkészítésük hosszabb időt fog igénybevonni, Izideif telit az alapleltárak fogják pótolni az ismertető leltárak hiányát, ezért elsősorban ebből a szempontbél kell ezeket a kiadványokat értékelnünk, ~ * ~~ - Az alapleltárak egységes szerkezetűek* amennyiben folyó sorszámozással közlik az illető levéltári egység el*"* mát /általában egykorú elnevezését/ és évköréto majd 5 pont­ban tz iratanyag tárgyát, az iratanyag tagolását, mennyi­ségéto raktári Jelzeteit 9 az iratanyag irattári rendszerére vonatkozó tudnivalókat 9 az iratanyagban valé kutatás lehsii« ségét és módját s végül esetleges megjegyzéseket az irat­anyag állapotára, hiányosságaira, más levéltári egységikktl vall kaposolataira stb* vonatkozólag* ~ - Ami az iratanyag tárgyának megjelölését illeti /1 0 pont/, az alapiéitárak néhánysoros temlr ismertetései az adott lehetősegek közt általiban megfelelő tájékostatást adnak az iratot tartalmáróli az alapleltár természetéből kivetkezik azonban* hogy a részletezéstél el kellett t«ktn« tenio Az ismertető leltáraknak éppen ennél a pontnál kell majd sokkal bővebbeknek lenniök r mert pl* a penztgyigazga­tási levéltárak 2eé, tételének /Bánatiea/ teeb mint kétszáz esőmét és kötetet kitevő anyagáról igém keveset mond az alapleltár tárgymegnevézéses *!a Temesvidékre vonatkozó ügyet** Igyes esetekben az alapleltárak szerkesztőimag^k is eltértek a 'sirglnystilustól* és bővebben ismertettél ar illető levéltári egységet, különösen fellmann Imre alanbltáraiban találunk gyakrabban ilyen részletes/"kie­légítő tárgymegjelölésekei, A bírósági levéltárak alap­leltárának tárgymegjelöléseinél mutatkozik viszont meg leginkább a tömörségre való törekvésnek a hátránya, egyrészt /pl. 2«,lo;. 17. stb. tétel/ az alig érthető fogalmazás­ban, másrészt a esak jogtörténészek által ismert szakkife­jezések /yl. leváták, delietum privatumj, peraibuláns/ sürü"használatában, £z utóbbiakat a szerkeszfők eaak-egyei esetekben magyarázzák meg zárój-elben, noha kívánatos lett volna ezt következtésen megtennie Egyébként is sokszor hasz­nálnak az ismertető részben olyan idegen kifejezéseket 16.591-54- « 10ST-

Next

/
Oldalképek
Tartalom