Levéltári Híradó, 2. (1952)
Levéltári Híradó, 2. (1952) 2. szám - V. Waldapfel Eszter: A LOK Tudományos Osztályán lefolyt vizsgálatról / 3–11. o.
- 10 A Pénzügyminisztérium rendelete értelmében az 1946/47-ben államosított és a Pénzintézeti Központ őrzésébe került u.n. nagyvállalatok iratainak selejtezése következtében ezek egy részének irattári anyagát a Központ átvette. Jelenleg mintegy 25 vállalati levéltár a Központ saját kezelésében van. Ezek - mint a NIK, MOSZK, Hangya, Magyar Olasz Bank stb. - kétségtelenül komoly és értékes anyagot tartalmaznak és, mint az utóbbi időben bebizonyosodott, nemcsak a történettudomány igénye, hanem népgazdasági szempontból is jelentősek. Helyes volt tehát, hogy ennek az anyagnak rendezését és részbeni feldolgozását a LÖK súlyponti feladatának tekintette. Helytelen azonban az,hogy e feladatokkal kapcsolatban a Központ ismét olyan operativ feladatokat vállalt magára, melyek elvi irányitó feladatainak végrehajtásában korlátozzák. Sokkal helyesebb volna, ha ezt az anyagot, még ha a hely hiánya pillanatnyilag szükségessé tenné a külön tárolást is, - a LOK az QL IV. osztályának minősítené. Teljesen helytelen a volt osztályvezető álláspontja, aki szemben a hivatalvezető véleményével, aki a fennálló helyzetet csak átmeneti álla- 4 pótnak tartja, a Központi Gazdasági levéltárat önálló, lényegében közvetlenül a Központ feladatkörébe tartozó , állandó jellegű intézménynek tekinti. Hiányosságok mutatkoznak az egyházi levéltárak anyagának leltározása eo~mikrofilmezése körül is. Az egyházi levéltárakról alapleltárak csak ez évi június végével fognak elkészülni. Az esztergomi primási levéltárakról készülő leiró leltár, mely peis a kutatomunJcax igen nagy merxeicDen ajcaaaiyozxa, annajc ene nére, hogy már az elmúlt év második negyedére volt beállitva, még a mai napig sem fejeződött be. Hiba mutatkozott a mikrofilmezés beütemezésében is, mind az elmúlt, mind a f.évben főleg az egyházi iratanyag középkori részét fényképeztette s nem forditott kellő gondot a legujabbkori anyag felvételére, annak ellenére, hogy az esztergomi r primási levéltár legujabbkori anyagának felvétele már a múlt evi 4. negyedév tervebe lett beállitva. A Bizottság a felsorolt hiányok és fogyatékosságok kiküszöbölése érdekében a már eddig is megmutatkozó eredmények fokozására, a szocializmus elitesében a levéltárakra, elsősorban a^LOK tudományos osztályára váró feladatok maradéktalan teljesítésének érdekében 14 pontban foglalta össze javaslatait. E javaslatokban az eddig elmondottak, ifietőleg az azokból folyó súlypontokon vivül külön hangsúlyt adott annak a véleménynek, hogy a LOK-nak ki kell szélesítenie kapcsolatait a leveltarosképzést intezo szervekkel és fokozottabb mértékben foglalkoznia kell az egyetem levéltár történelem szakos hallgatóival. Ez intenzivebb kapcsolat célja az volna, hogy igya jövő levéltáros kádereit megismerjék és személyes kapcsolatokon keresztül r |^3u|Yaro feladatokkal ezeket megismertessék hivatásaikban rajuK varu bennük tudatosítsak. A LOK tudományos osztályának dolgozói az időközben betegségéből felépült hivatalvezető. Borsa Ivón, és a március folyamán kinevezett 52-10.831.M.