Levéltári Híradó, 2. (1952)

Levéltári Híradó, 2. (1952) 3. szám - Fára József: Az 1952. évi általános iratselejtezés / 33–46. o.

- 44 A tanácsi selejtezések kezdeti szakaszában már vetődtek fel ' elvi kérdések, mint a gyámügyi iratok, a kihágási iratok selej­tezése az 1944-45 években keletkezett közigazgatási iratok se­lejtezése, az iskolák, tanintézetek anyakönyveinek a kérdése, a ^kezelési könyvek hiánya esetén a kiselejtezett iratok feljegy­zése, az ügyvitelben továbbra is szükséges iratanyag sorsának a kérdése* Mindezekben a kérdésekben részben a LOE a maga részéről adott utasításokat a levéltáraknak, ott, ahol pedig illetékes mi­niszteri intézkedésre volt szükség, megtette annak kiadása érde­kében előterjesztését* » Mér május hő folyamán észlelték a levéltárak kiküldöttei, hogy nagyon sok tanács n®m tudja a selejtezését a Belügyminisztérium é által kitűzött határidőre befejezni. Ezért időben felhívták a tanácsok figyelmét erre a körülményre, s javasolták, hogy tegye­nek előterjesztést illetékes helyre a határidő meghosszabbítása iránt. ^ A Belügyminisztérium nagyrészt a LOE már emiitett, valamint a JUT nius elején küldött ujabb tájékoztatásainak a hatására az tjgy ér­dekében állónak látta azt, hogy a központbői ellenőrző csoportokat küldjön ki az egyes tanácsoknál s a belügy felügyelete alá tar­tozó vidéki szerveknél folyó selejtezések ellenőrzésére. . Három ellenőrző csoport nyolc megyében 3-3 napon ét végezte az ellenőrzési munkát, amelynek, több községi tanácsra való kiterjesz­tését gépkocsi rendelkezésre bocsátásával tette lehetővé a Belügy­minisztérium. Az ellenőrzésben a Belügyminiszterim ellenőrző cso­portjának egy-egy kiküldöttje mellett résztvett a 5SMI és a LOE szintén egy-egy kiküldöttel. Az ellenőr&ő utakról szóló jelentések megerősítették a megyei le­véltárak jelentéseiben feltért hiányokat és szabálytalanságokat. A jelentéseket terjedelmük miatt részletesen nem ismertethetjük, csak egy-két fontosabb kérdésre vonatkozó szemelvényt ragadunk ki azokból. A rendelet - egyes helyek kivételével - nem lett végrehajtva. A megyei, illetve a járási selejtezési felelősök az alsóbb szervek felé nem adták meg a kellő segitséget, nem folytattak megfelelő ellenőrzéseket* Bz különösen szükséges lett volna azért, mert a községek - csekély kivételtől eltekintve -^ alig vagy csak igen nagy késéssel és hiányosan hajtotték végre*.. A hiányosságok fő­okát abban találjuk - Írja tovább a jelentés, - hogy a selejte­zés végrehajtásét mér a megyei tanácsoknál sem tekintették fontos­sága szerinti súlyponti kérdésnek... Ilyen körülmények között a selejtezési munkák tulajdonképpeni irányitása és ellenőrzése terén fokozott feladatok hárultak a járási tanécsokra*..• A járá­si tanácsok munkájának hiányossága abban állapithaté meg, hogy a munkákat túlzottan kehükbe központosították s a községi dolgo­zókat a selejtezésbe nem vonták be kielégítő módon. Legsúlyosabb hiányossága a munkájuknak azonban az volt, hogy az igy csak íelü­letesen elvégzett munkákról ugy tájékoztatták a megyei tanácsot, mint ahol minden szabályszerűen folyik* A legnagyobb hiányosságokat ezek a bizottságok a községi ta­nácsoknál találták. Voltak helyek, ahol nem is ismerték a rendé- j\ letet. Voltak helyek, ahol kijelentették, hogy nincs is szándé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom