Levéltári Híradó, 2. (1952)

Levéltári Híradó, 2. (1952) 2. szám - A belső selejtezés megkezdése levéltárainkban / 17–23. o.

a felesleges ballaszttól, tehát minőségileg emeljük az anyag értékét, másodszor olyan részletesen át fogjuk nézni az ira­tokat 9 hogy ezáltal ujabb döntő lépést teszünk az anyag fel­használhatóvá tétele terén* A belső selejtezés jelentőség­ben együtt említendő az alapleltározás lezajlott munkájával. Azzal, hogy a selejtezések során kiválasztásra kerülnek azok az iratok, amelyek a magyar munkásmozgalom fontos dokumentu­mai, egyszersmind tematikai feltárást is végzünk. Csernov köny­véből tudjuk, hogy a szovjet, levéltárak munkájában milyen fon­tos helyet foglal el a tematikai feltárás. Bár ezideig nincse­nek pontos adataink arra vonatkozóan, hogy ez milyen technikával történik, mégis feltétlenül fel kell használnunk az anyagnak darabonkint történő átvizsgálását ahhoz, hogy az iratsorozato­kat belülről is megismerjük "«r tematikailag is feltárjuk. Ennek keretében történik a munkásmozgalmi anyag kölcsönzésre való kiválasztása s szükséges, hogy az iratok átvizsgálása so­rán olyan történeti, politikai és helyi vonatkozású Eljegyzé­sek is történjenek, amelyek a jövőben nagy segítséget fog­nak nyújtani az anyagban kutatók számára. A selejtezési eljárás során figyelemmel kell lennünk arra, hogy a selejtező ne vesszen el a részletekben, ne veszitsen időt az iratok egyenkint való elbírálásánál akár az ügykörjegy­zékben való hosszas utánkeresgélésékkel /amikor ritkán előfor­duló esetekről van szó/, akár a nagyobb terjedelmű iratok rész­leteinek vizsgálatával. Minél racionálisabb munkamódszert kell kidolgozni annak érdekében, hogy a viszonylag nagy mennyiségű iratanyag selejtezése minél rövidebb idő alatt lebonyolódjék. Az iratselejtezésnél akár tudatlanságból, akár rossándulatu kártevésből könnyen támadhatnak helyrehozhatatlan hibák. Brr-e figyelmeztet Cs&rnov is könyvének bevezetésében: •A levéltári dolgozók éberségének ki kell terjednie az őrzésre nem érde­mes levéltári anyag selejtezésére is. Gondosan kell ellenőrizni azt a munkát, ismernünk kell azokat az embereket, akikre ezt a felelősségteljes munkát bizzuk és vigyáznunk kell arra, hogy a megőrzésre nem érdemes iratok helyettTne dobjunk ki értékes dokumentumokat• n A belső selejtezés a levéltárügy ez évi és jövő évi legfontosabb súlyponti feladata* Végrehajtásához az alábbi utasitás adja meg a legfontosabb irányelveket. IJ tas i tás a köz le vé 11 á r ak jtra 11 aijiak s eJLe j t>ejgé séhez . 1. A közlevéltárak az őrizetükben lévő iratanyagukat a 185/1951.M.T. sz. rendelet, valamint az ennek végrehajtása tárgyában a minisz­tériumok és országos főhatóságok által kibocsátott i selejtezé­si utasitások és ügykörjegyzékek, továbbá ezen utasitás rendel­kezései alapján selejtezni tartoznak. 52-10.831/Éné.

Next

/
Oldalképek
Tartalom