Levéltári Közlemények, 93. (2022)
Irodalom
Irodalom tumainak szabályozását, őrzését és fennmaradásának körülményeit. Fontos elméleti megállapításként hangsúlyozza a szerző, hogy a formulás dokumentumok különböző fennmaradási esélyű területeken sajátos módon mégis azonos mértékben őrződtek meg, az általános forráspusztulás mértékétől függetlenül. Megállapítja tehát, hogy a kevés számban fennmaradt ferences formulagyűjtemény meghatározó része vegyes tartalmú kéziratok kisebb szövegrésze. Néhány nagyobb, száz-kétszáz tételből álló kötetet ismertettek, teljes kiadásuk nem jellemző. Önálló kötetként mindössze négy formuláskönyv vált ismertté, a legnagyobb mintegy 500 dokumentumból áll. Ezek figyelembevételével nemzetközi összehasonlításban, egyetemes rendtörténeti összefüggésben is jelentős a jelen kötetben vizsgált és kiadott négy gyűjtemény - ezek között a két teljes kötet -, másfélszer annyi, mint az eddig kiadott összes ferences formulaszöveg. A Bevezető ötödik fejezetébe került továbbá a négy kiadott forrás fentebb tárgyalt részletes leírása. Közülük részletességében és tartalmát tekintve is kiemelkedik a harmadik fejezet kiegészítéseként is felfogható gyöngyösi Cod. Med. 3. ismertetője. Különösen a rendi igazgatás nyomtatványai, valamint a magyar obszerváns rendi krónika vonatkozásában ad részletes elemzést a szerző. A hatodik fejezet részletes elemző tanulmány arról, hogy mi ragadható meg a ferences rend történetének e négy forrásából a korszak Magyarországáról. Voltaképpen példatár, segítség a kötet tartalmának történészi felhasználásához, áttekintve a dokumentumokból kinyerhető ismereteket, öt nagy kérdéskörre koncentrálva. Az első alfejezet a források általános jellemzését bővíti ki néhány szemponttal, majd a bennük a többi hasonló külföldi gyűjteményhez képest kiemelkedő számban és tartalmi gazdagságban megjelenő exhortációk, buzdítások, körlevelek sajátosságait vizsgálja. Fontos összefüggésként összekapcsolja e szövegeket a két magyarországi obszerváns mintaprédikációt szerző Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát műveiben található buzdításokkal, kiemelve a közös pontokat, spirituális sajátosságokat. A második alfejezet a rendi igazgatás területi és számbeli dimenzióit, súlypontjait és annak változásait elemzi a csúcspontot jelentő 1509-től az utolsó vizsgált 1561-re keltezett jegyzék alapján. A harmadik alfejezet a magyar vikária, majd provincia igazgatásának sajátosságait igyekszik megragadni két fogalom, az identitás és a mobilitás kiemelésével. Voltaképp a középkorvégi tartományi kormányzat intézmény- és hivataltörténeti összefoglalását adja a szerző, a tartományi káptalan, a vizitációk, a rendi központi kormányzattól érkező utasítások és megbízatások, és azok elvégzése vizsgálatával. Molnár kiemeli a magyar formuláskönyvek nagykáptalanok kapcsán keletkezett dokumentumait, amelyek ugyancsak a forráskiadvány egyetemes rendtörténeti jelentőségét mutatják. A ferences identitás elemei közül néhány jellemzőt kiemelve - az utazás, a szerzetbe lépés - a középkor végi szerzetesi élet meghatározó pontjai számos dokumentum révén elevenednek meg. Végül a rendi kormányzatban hangsúlyos rendi fegyelem kérdéskörének forrásaiból kapunk ízelítőt. A negyedik alfejezet a - nem kis mértékben a korszak más szerzetesrendi, kiemelten pálos és koldulórendi forrásai vizsgálatából ismert - gazdálkodásra, gazdaságra, anyagi kultúrára utaló összefüggéseket veszi számba a for-311
