Levéltári Közlemények, 93. (2022)
Irodalom
Irodalom osok fájának (az ezred közös szellemisége egyik legfontosabb szimbólumának) történetével. Nem hiányoznak a kötetből az ezred parancsnokainak életrajzi adatai sem. Végül tartalmaz a munka statisztikákat az alakulat világháborús veszteségeire vonatkozóan. Tulajdonképpen egyetlen olyan szempont van, amely alapot szolgáltathat arra, hogy Pintér Tamás ne minősítse könyvét ezredtörténetnek, és ez a terjedelem. Kétségtelen, hogy a szűkre szabott korlátok miatt sok minden kimaradt a munkából, amit az olvasók csak sajnálhatnak. Ismerve a szerző (és munkatársai) eddigi munkásságát, bizonyosra veszem, hogy a mostani 120 oldal többszörösét is belefoglalhatták volna ebbe a könyvbe. Ebben az esetben senkinek sem jutna eszébe megkérdőjelezni, hogy új 46-os ezredtörténet született. Mielőtt még valakiben felmerülne a kérdés, miért kell egy ilyen meglehetősen csekély terjedelmű kiadványról ismertetést írni (ráadásul éppen egy ilyen tekintélyes szakmai folyóiratban), sietek leszögezni, hogy ez a csekély terjedelem nagyon is szubsztanciális tartalmat rejt. Nekem valahogy a. fine dining jut ezzel kapcsolatban az eszembe. A gasztronómiához még nálam is kevesebbet konyító olvasótársaimnak mondom, hogy ez az a bizonyos „nagy tányéron egy vagy több kicsi fogás”, amelyek azonban nem csupán rendkívül finomak és látványosak, de együtt igencsak kiadósak és laktatóak is. Pintér Tamás mostani munkája számos rövid, de nagyon fontos fejezetből áll, amelyek lényegi információkat tartalmaznak. A fine dining művelői gyakran szokatlan módon „bontják fel az ételek alapanyagainak textúráját, ezzel érve el újszerű hatást”. Pintér Tamás ezredtörténetekben szokatlan módon hangsúlyosan támaszkodik korabeli naplókra és visszaemlékezésekre, amelyeket a 46-os ezredtörténetek korábbi szerzői még nem ismerhettek. Ezeket az új forrásokat a Nagy Eláború Blog vonzotta magához (mivel tulajdonosaik örömmel járultak hozzá, hogy a blog kutatói feldolgozzák azokat) és aztán jelentette meg saját sorozatában. Végezetül még egy gondolat. Pintér Tamás munkája arra is jó példát szolgáltat, hogyan keresi és találja meg a modern hadtörténetírás a feladatait ebben az új világban. A manapság sokat idézett - Vegetiusnak tulajdonított - mondás si vis pacem, memento héliumként nyerhet új polgárjogot. A hadtörténész pedig, ha emlékezik és emlékeztet a háborúra, segít(het) elkerülni azt. Pollmann Ferenc 287
