Levéltári Közlemények, 93. (2022)
Műhely - Paksy Zoltán: Az egyházpolitikai törvények megszületése Magyarországon a 19. század végén
Az egyházpolitikai törvények megszületése Magyarországon a 19. század végén napirenden tartotta a témát, ebben az időszakban alig volt már lapszám, amelyben egy cikk ne foglalkozott volna vele. Mindennek következtében a Szapáry-kormány megosztottá vált. Igazságügyminisztere, Szilágyi Dezső, a parlament egyik legjobb szónoka és vitatkozója a reformtörvények elkötelezett támogatója volt. Rajta kívül a fiatal, de ambiciózus új pénzügyminiszter, Wekerle Sándor is határozottan támogatta a törvény beterjesztését, Szapáry miniszterelnök és Csáky Albin azonban inkább halogatta volna még. „Ez az a kényes kérdés, amely ott lappang a hangulatban, s amely a pártok összes erejét lefoglalja [...] ez az a szálka a kormány testében, amelynek gyulladása lázba hozta a pártokat, s amelynek megoldása elé feszült várakozással tekintenek” - írta a sajtó.80 Az 1892-es országgyűlési választások tovább növelték a feszültséget. Január elején Schopper György rozsnyói püspök körlevelet bocsátott ki, amelyben a híveit a választásokon követendő szavazási magatartásról orientálta. Azt kérte, hogy csak olyan jelöltre szavazzanak, aki kötelezi magát a katolikus törekvések támogatására és semmiképpen ne támogassák a kormányzó Szabadelvű Párt jelöltjeit. Körlevelében azt írta, a választás tétje az, hogy „megmarad-e Magyarország kereszténynek?”81 A katolikus sajtó üdvözölte a fellépést: „kath. választó szavazatával semmi szín alatt hozzá nem járulhat annak a zsákutcának fenntartásához”, amelyet a „Tisza Kálmán protestáns irányzatú kommandója” vezette Szabadelvű Párt hozott létre, „sérelmet sérelemre halmozva a katolicizmus ellen évek hosszú során”.82 Hasonló állásfoglalást hozott nyilvánosságra Zichy Nándor gróf is, aki levelében közölte, hogy külön katolikus párt alapítása még most sem időszerű, ezért útmutatása hasonló a rozsnyói püspökéhez, vagyis olyan képviselőjelölteket kell támogatni, akik egyetértenek a katolikus követelésekkel.83 A választásokon végül 76 olyan jelöltet választottak meg, aki letette a kért fogadalmat, azonban később, különösen a kormánypártiak közül többen azt nem tartották be.84 így ez a fellépés csak a feszültséget növelte, de nem hozott érdemi változást a fennálló politikai erőviszonyokban. 1892 májusában, az új országgyűlésben újra Irányi Dániel adott be határozati javaslatot és követelte „a vallás szabad gyakorlatáról és a felekezetek egyenjogúságáról” szóló törvényjavaslat benyújtását.85 Erről ismét hosszú vita kezdődött, amely során, sokakat meglepve, a mérsékelt ellenzék egyik vezetője, Apponyi Albert is úgy nyilatkozott, hogy bár eddig soha nem támogatott ilyen javaslatot, de ezt a kér80 Pesti Hírlap, 1892. november 16. 1. 81 Religio, 1892. január 6. 15-17. 82 Religio, 1892. január 13. 30. 83 Religio, 1892. január 13. 31. 84 Szabó: i. m. 178.; Magyar Sión, 1895. 315. 85 KN 1892-97. III. kötet, 266. 1890. május 19. 259
