Levéltári Közlemények, 93. (2022)

Műhely - Réfi Attila: „Vélek megesmérkedvén, kéntelenek valánk lengyelül is galagyolni”. Nyelvi sokszínűség a Habsburg-tisztikarban a 18–19. század fordulóján

Vélek megesmérkedvén, kéntelenek valánk lengyelül isgalagyolni

helyzetet intézményesítették a különböző ezrednyelvek hivatalos elismerésével. A valóságban ugyanis korántsem zajlott minden előírásosan még a hadseregben sem. így például a magyar ezredeknél a mindennapi életben és a szolgálaton kívüli érintkezésben mindig is a magyar nyelvet használták. Sőt a szabály ellenére, főleg a harc hevében, a német helyett gyakran még a vezénylés is magyarul folyt, ezáltal próbálva a katonákat még jobban fellelkesíteni. Az osztrák örökösödési (1740-1748) és a hétéves háború (1756-1763) idején katonáink így magyarul éltették Mária Teréziát, az utolsó török elleni háborúban (1787-1791), majd a francia háborúkban (1792- 1815) magyar vezényszóra indultak rohamra. Az istentiszteletet magyarul tartották nekik, zászlószentelés alkalmával az ezredparancsnok magyar nyelvű beszédet mondott előttük, továbbá a magyar ezredek zászlaira magyar nyelvű szalag került.6 Konkrét példát említve, az 1793. március 18-i neerwindeni csatában a Sztáray-gyalogosok ezredese, Gruber József magyarul, hangos „Rajta!” kiáltással vezényelte harcba és próbálta feltüzelni megfogyott számú és megfáradt katonáit.7

A tiszaeszlári születésű, de Kolozsvárott felnövő Wass Pál (1797-1859) olvasmányos önéletírásában is találunk példát a magyar nyelvnek a szabályoktól eltérő használatára. Az 1813-tól 1837-ig az 51. gyalogezredben szolgáló, a hadapródságtól főhadnagyi rangig jutó, utóbb a szabadságharcban honvédszázadossá avanzsáló Wass8 ugyanis a következőket írja 1814. végi galíciai állomásozásuk kapcsán: „A kapitányom - az Úristen áldja meg - egy igen derék, jószívű ember volt [.s mivel, amint mondám, mi magyarok lévén együtt, a német nyelvnek békét hagyánk, s rapport9 10 s egyéb szolgálatbéli dolgok mind magyarul folytak közöttünk [...]”.w

Az ilyen könnyítések abból a tényből is fakadtak, hogy a magyar ezredek legénysége legfeljebb a szolgálat ellátásához szükséges néhány tucat német szót és kifejezést ismerte, sőt az írni-olvasni tudás hiányában, azokat is csak hallás után, gyakran elferdítve használta.11 A magyar anyanyelvű katonák ugyanis a számukra idegen szavakat előszeretettel magyarosították, azt az alakjához leginkább hasonló magyar mintába öntötték vagy legalábbis a német kifejezést magyar képzővel látták el. Ezáltal ezek könnyebben megjegyezhetővé váltak a legénység egyszerű, tanulatlan tagjai számára.12

6 Magyarország hadtörténete két kötetben. I. A honfoglalástól a kiegyezésig. Főszerk. Liptai Ervin. Budapest, 1984, 427.

7 Ráfi Attila: A császári-királyi huszárság az 1792-1793. évi hadjáratokban. In: Eszmék, forradalmak, háborúk. Vadász Sándor 80 éves. Szerk. Háda Béla - Ligeti Dávid Ádám - Majoros István et al. Budapest, 2010, 516-517.

8 Életére lásd Wass Pál: Fegyver alatt. Naplójegyzetek. Sajtó alá rend., a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Csetri Elek. Bukarest, 1968, 5-17.

9 Szóbeli vagy írásos jelentéstétel.

10 Wass: i. m. 38.

11 Magyarország hadtörténete... 427.

12 Felszeghy Ediltrud: A császári és királyi hadsereg nyelve Magyarországon. Budapest, 1938, 74.

207