Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Irodalom - Államosítás a magyar finomkerámiaiparban (Tanulmányok a magyar kerámiaipar második világháború utáni történetéből. Szerk. Kiss András - Szűts István Gergely) Kocsis Piroska
Irodalom világháborúban súlyos károkat szenvedett, így a termelést csak 1945 tavaszán indították újra. Az államosítás előtti időszakban Szakmáry hangsúlyt fektetett a gyártelep korszerűsítésére, ugyanakkor osztalékot vagy bármilyen jövedelmet nem vett ki. 1947 őszén azzal szembesült, hogy államosítják a Magyarország területén lévő vagyontárgyait, ezért megkezdte vagyonának kimentését. A szerző felteszi a kérdést: hogyan értékelhetjük Szakmáry ezen tevékenységét és magatartását? A feltett kérdés megválaszolatlanul marad, mivel Pálfi József nem értékeli a volt magántulajdonos szerepét a vagyonkimentésben, azt azonban megjegyzi, hogy az akkori gyártulajdonosok nem várták ölbe tett kézzel az államosítást. A szerző a kerámiagyár államosítását egy hiteles jegyzőkönyv alapján dokumentálja, melyből megtudhatjuk, hogy Szakmáry „cégfőnök” a húsvét vasárnapjára egybehívott üzemi bizottsági ülésen jelentette be az államosítás tényét. A szerző megállapítása szerint az államosítással a gyár elvesztette stratégiai vezetőjét, és helyére vállalatirányítási tapasztalattal nem rendelkező „káderek” érkeztek, akik a felülről kapott utasításoknak próbáltak megfelelni. A tanulmány végül az államosítás utáni profilváltásról értekezik. Eszerint a tervutasításos rendszer bevezetésével és az ország villamosításának programja keretében a gyárnak át kellett állnia a porcelánszigetelők gyártására, ami a gyártási technológia teljes megváltozását és új beruházások indítását vonta maga után. A termék iránti kereslet akkor változott meg, amikor a falvak villamosítása befejeződött. 1954-től a gyár termékkínálatába a szigetelők mellett ismét felvették a háztartási edényeket és a díszműveket, és megváltoztatták a Szakmáry-féle védjegyet is. A kötet utolsó, a pécsi Zsolnay Porcelángyár Rt. államosításáról szóló tanulmányát Szűts István Gergely tollából olvashatjuk. A szerző Mattyasovszky-Zsolnay Tibor emlékiratai alapján készítette el írását. (Mattyasovszky-Zsolnay az első világháborút követően vette át Zsolnay Miklóstól a cég vezetését.) Az államosítás a viszszaemlékező szerint váratlanul történt, de a folyamat már a második világháborút követően elkezdődött. A szerző tanulmányának első részében a Zsolnay-gyár második világháború utáni helyzetét elemzi. Leszögezi, hogy a pécsi gyárban a háború alatt folyamatos volt a termelés, az alapanyaghiány, az értékesítési útvonalak beszűkülése pedig állandó nehézséget jelentett. A front közeledtével, 1944 őszén az emberéletek mentését, a tárgyak, műszerek és mintakincsek biztonságba helyezését tekintették a legfőbb feladatnak. Ezt követően a szerző rövid áttekintést ad a Zsolnay család helyzetéről, majd kiemeli, hogy a családtagok többsége 1944 végén elhagyta Pécset. A szovjet hadsereg harc nélkül elfoglalta a várost, így a gyárban komolyabb károk nem keletkeztek, ami lehetővé tette a termelés megindítását. 1945 második felében a tartalékok elfogytak, anyaghiány lépett fel, így a munkavállalókat nem készpénzzel, hanem porcelántárgyakkal fizették ki. Mattyasovszky-Zsolnay Tibor visszaemlékezésében beszámol az üzemi bizottság szerepéről, a háttérbe szorított, a vezetéssel lojális szakértő középvezetők leváltásáról. A szórványosan fennmaradt levéltári források az 1945-1948 közötti idő336
